A Real Madrid egy félidő alatt eldöntötte a három ponto sorsát, a másodikban Casillas és Sergio Ramos került középpontba, na meg a malagai támadások.
A La Liga 9. fordulójában a Real Madrid látogatott a La Rosaledába, ahol a nagy babérokra törő Málaga volt az ellenfele. Az egy félidőt futballozó ’királyiak’ Cristiano Ronaldo triplájának is köszönhetően már a fordulás előtt letudták a találkozót, ahol Manuel Pellegrini tanítványai csak két kapufáig jutottak.
A 3. percben Cristiano Ronaldo került a földre Jérémy Toulalan szorításában a tizenhatoson belül, majd a túloldalt Joaquín Sánchez is megtette mindezt Sami Khedira mellett, azonban Antonio Miguel Mateu Lahoz játékvezető sípja mindkét esetben néma maradt – talán jogosan…
Nyolc perccel később Angel Di María talált mesterien a kilépő Gonzalo Higuaín elé, aki előbb becsapta a kilépő Rubént, majd higgadtan a kapuba passzolt, 0-1.
A 19. percben Apono próbálkozhatott szabadrúgásból, de Iker Casillason nem tudott kifogni a hazaiak középpályása. Nem sokkal később Di María jobb oldali ívelésére Ronaldo érkezett óramű pontossággal, és ötről a bal alsóba lőtt, 0-2.
A 28. percben Ronaldo kapott labdát Xavi Alonsótól, majd egy kis igazítást követően húszról védhetetlenül a jobb alsóba ágyúzott, 0-3.
Tíz perccel később Di María jobb oldali szögletét Sergio Ramos fejelte középre, Ronaldo pedig ötről, a kapunak háttal, sarokkal volt eredményes, mesterhármas, 0-4.
A félidő végén még Joaquín szépíthetett volna, Casillas azonban hihetetlen bravúrral hárítani tudott.
A fordulást követően Joaquín törte majdnem ketté szabadrúgásból a keresztlécet, majd a túloldalt egy kontra végén Higuaín durrantott mellé Kaká labdájából.
Az 55. percben Santi Cazorla suhintása nem talált kaput, majd Eliseu balosát védte Casillas, végül pedig a kilépő José Salamón Rondón a vendégek kapitányát ugyan már megverte, de az oldalhálóba lőtt.
A 78. percben dupláztak a hazaiak: Sebastián Fernández is tesztelte a keresztléc állapotát, de az ő labdája is kifelé jött a vasról.
|
MALAGA - REAL MADRID 0:4 Málaga: Rubén - Gámez, Demichelis, Mathijsen, Eliseu (Monreal 86.) - Toulalan, Apono – Joaquín (Bounanotte 78.), Cazorla (Fernández 72.), Isco - Rondón. Vezetőedző: Manuel Pellegrini. Real Madrid: Casillas - Arbeloa, Ramos, Pepe, Marcelo - Alonso, Khedira – Di María (Callejón 76.), Kaká (Özil 62.), Ronaldo – Higuaín (Benzema 70.). Menedzser: José Moutinho. |