A Sport1 közvetíti a Ferencváros - Újpest rangadót, hosszabb felvezetővel készül a csatorna a mérkőzésre.
A magyar csúcsrangadó, a Ferencváros és az Újpest Üllői úti összecsapását szombaton a Sport1 közvetíti. A derbi súlyának megfelelően az átlagnál hosszabb felvezetővel, érdekes tartalmakkal készül a csatorna.
Napjainkban egyik csapat sem idézi egykori fénykorát. A Ferencváros tizenkét forduló után is kieső helyen áll, az Újpest pedig mindössze három ponttal előzi meg legnagyobb vetélytársát. A lila-fehérek és a zöld-fehérek is túl vannak már egy edzőváltáson. Mészöly Gézát Zoran Szpisljak, Prukner Lászlót pedig Détári Lajos váltotta a kispadon. Jó hír azonban, hogy a 12. fordulóban mindkét csapat győzelemmel melegített.
A szurkolók pedig gőzerővel készülnek, Újpesten például pillanatok alatt elkapkodták a vendégszektorba szóló jegyeket, így óriási hangulatra számíthatunk az Albert Stadionban.
A mérkőzést felvezető egy órában a tervek szerint megszólal majd Bartha Csaba, az Újpest ügyvezető igazgatója és Orosz Pál, a Ferencváros vezérigazgatója. Megkerülhetetlen téma az Újpest tulajdonosváltása és a Ferencváros új stadionjának kérdése. A helyszínről minden fontosabb momentumnál élőben jelentkezik Matuz Krisztián, a mérkőzés kommentátora, illetve Molnár Mátyás és Szél Tamás (a Sport TV két tapasztalt riportere), akik amellett, hogy ott lesznek az újpesti csapat és a szurkolók érkezésekor, még a két edzővel, a kezdőrúgást elvégző Szokolai Lászlóval és Törőcsik Andrással is beszélgetnek majd.
A Sport TV stúdiójában Faragó Richard a két klub egykori legendáival, Kovács Zoltánnal és Nyilasi Tiborral elemzik a rangadót. Ők így hárman együtt a hétvége eseményeit felvezető ’Mezeket fel!’ című műsorban is segítenek a focidömpingre való hangolódásban.
Mezeket Fel: október 22., szombat, 13.00, SPORT1 (élő)
Ferencváros – Újpest FC: október 22., szombat, 14.00, SPORT1 (élő)