Guardiola volt a Roma elsőszámú kiszemeltje

Az AS Roma új sportigazgatója, a korábban a Real Madridnál is megforduló Franco Baldini elárulta, a jelenleg a Barcelonát irányító Pep Guardiola volt a „Farkasok” célpontja a vezetőedzői tisztségre.

 

„Beszéltem Guardiolával, és megkérdeztem, elvállalná-e a Roma irányítását, ő azt felelte, talán néhány év múlva” – kezdte Baldini, akinél végül a katalánok B-csapatát irányító Luis Enrique lett a befutó.

 

„Kezdetektől fogva kedvelem őt. Ez az első igazi kihívás számára edzőként, de rendkívül tehetséges, és szerintem naggyá válhat.”

 

A sportvezető ezt követően kitért a Manchester City által csábított Daniele De Rossira is: „De Rossi egy nagyon nyugodt és érett játékos. Mondtam neki, ha fele annyira szeretne a csapatnál maradni, mint amennyire mi akarjuk őt, akkor könnyű lesz egyezségre jutnunk. Nagyon úgy tűnik számomra, hogy ő maradni szeretne…”

Baldini végül kitért a sajtó szerint korábban általa lustának nevezett Francesco Tottira is. „Soha nem mondtam azt, hogy lusta lenne, csupán azt, hogy bizonyos dolgokhoz nem megfelelő a hozzáállása. Csak azt szeretnénk, ha normálisan viselkedne, és ez nem kritika a részünkről.”

A fővárosi derbit a hosszabbításban elbukó ’Farkasokra’ a Milan ellen elvérző Palermo vár vasárnap a bajnokságban.