Bajnokok Ligája: Real Madrid – Lyon - fogadási ajánló

Hét év alatt ötödször keresztezi egymást a Real Madrid és a Lyon útja – ezek az összecsapások lassan klasszikussá érnek, többségükre viszont inkább a franciák emlékeznek szívesen

 

 

A kilencszeres győztes Real Madrid idén nagyon sok gólt kap hazai pályán, ám az idegenben súlytalan Lyon ellen összejöhet a "nullázás".

 

A meccs oddsai 

A Real Madrid az első hét próbálkozása során egyszer sem tudott nyerni a Lyon ellen, mígnem márciusban megszakadt a rossz sorozat – persze nem csak emiatt számít a találkozó toronymagas favoritjának a spanyol gárda (1.25*). Ilyen esélyek mellett van egyáltalán értelme a Real ellen tenni? Nem igazán. Május óta csak a Barcelona tudott ponttal távozni a Santiago Bernabeuból, míg a Lyon idén szenved idegenben, hatból egyet nyert meg csupán, azt is az amúgy nem túl félelmetes Dijón ellen.

 

A Real Madrid kapott gól nélkül nyer 

A Real Madrid idén nem nyújt éppen olyan szilárd védekezést, mint amit egy Mourinho-csapattól elvárnánk: a spanyolok öt gólt kaptak három hazai bajnoki találkozón, igaz, az Ajax ellen sikerült a nullázás. Az előző szezonban fordult elő először, hogy a Lyon nem tudott gólt szerezni a Real ellen, ami önmagában is jelzésértékű, ám ha azt nézzük, hogy a franciák a legutóbbi három idegenbeli meccsükön nem találtak a hálóba, nem csoda, hogy csupán 2.14 a szorzója annak, hogy a spanyolok kapott gól nélkül nyerik az összecsapást.

 

Több/kevesebb, mint 2.5 gól 

Ha komolyan vesszük a Lyon pocsék góllövő formáját (és miért nem vennénk?), már csak az a kérdés, hogy a Real képes lesz-e egymaga három gólt lőni. A legutóbbi öt hazai BL-meccsen négyszer is sikerült ez a Realnak, szóval minden esély megvan rá – ilyen támadókkal meg pláne, az ismét magára találó Gonzalo Higuain például a legutóbbi négy mérkőzésén háromszor (!) szerzett mesterhármast. Arra, hogy 2.5 gólnál több születik, 1.79 a szorzó, arra, hogy kevesebb, 2.74.

 

*A Betfair szorzói