A Chelsea Everton elleni mérlege az utóbbi években igencsak felemás, azonban a hazaiak ezúttal bízhatnak jó formájukban, és simán legyőzhetik a támadógondokkal küszködő liverpooliakat.
Voltak és valószínűleg sokáig lesznek is kétkedő hangok André Villas-Boasszal kapcsolatban, mondván, a menedzser túl fiatal egy ilyen nagy klub irányításához. A Chelsea eddigi mérkőzései (főleg az utóbbi hetekben) viszont arra engednek következtetni, hogy a csapat közel van a csúcsformához, és idén is sikeres szezont futhat.
A statisztikák alapján elmondhatjuk, hogy a Chelsea dolga azért nehezebb lesz annál, mint amit a győzelmére adott 1.38 sejtet, sőt! A londoniak csupán egyet nyertek meg az Everton elleni legutóbbi kilenc bajnoki mérkőzésből, hatszor pedig döntetlen született – mindennek számít tehát a liverpooli gárda, csak outsidernek nem.
Másfelől is megközelíthetjük persze a kérdést: a Chelsea egy döntetlen mellett kilencszer nyerni tudott a legutóbbi tíz hazai mérkőzésén – ahogy megszokhattuk tehát, a Stamford Bridge szinte bevehetetlen. A nyitófordulóban játszott Stoke elleni döntetlenen, valamint a Manchester Unitedtől elszenvedett vereségen kívül mindegyik meccsüket megnyerték Lampardék, ráadásul ahogy telt az idő, úgy tűnt egyre dinamikusabbnak a játék. A nyáron igazolt Juan Mata gyorsan beilleszkedett, rajta kívül pedig Daniel Sturridge remek formája is kellemes meglepetés.
Mindent egybevetve a Chelsea jelen pillanatban talán túlságosan is erős az Evertonnak, így a hazaiaknak minden esélyük megvan arra, hogy javítsanak az utóbbi évek rossz mérlegén.
A Chelsea általában nem fukarkodik a gólokkal, ám a hétközi válogatott meccsek miatt ezúttal talán annak is örül, ha simán megnyeri a mérkőzést. Az Evertonnál komoly gondok vannak idén a góllövéssel, amin annyira nem is lehet csodálkozni: a csapatnál alig maradtak csatárok, legtöbbször Tim Cahill játszik egyedüli támadót. Kevés gólt hozó meccsre számítunk, egy olyanra, ahol a legvalószínűbb végeredmény az 1-0 és a 2-0 lehet.
A londoni kékek zsinórban immár hat meccsen kaptak legalább egy gólt, ezért logikus lenne, hogy ez a sorozat folytatódjon. Azért ennyire nem egyértelmű a helyzet: 2003 óta nem fordult elő, hogy a Chelsea sorozatban hét meccsen is kapjon gólt, az Everton problémáiról pedig már ejtettünk szót. A hazaiak védelmének gyengébb formája miatt az erre vonatkozó szorzó is magasabb a megszokottnál (2.1), ebből pedig érdemes lehet előnyt kovácsolnunk.
Első gólszerző
André Villas-Boas egyik fő erényének tartják, hogy nem szívbajos, ha olyan sztárokat kell a padra ültetnie, vagy pihentetnie egy kicsit, mint Frank Lampard, vagy éppen Didier Drogba. Lampard esetében működött a dolog, a csapatkapitány minden alkalommal, amikor kezdőként kapott lehetőséget, betalált. Miután mesterhármast szerzett a Bolton elleni találkozón, szinte kizárt, hogy ne szerepeljen ezúttal a kezdőcsapatban, ráadásul mellette szól az is, hogy a gárda első számú büntetőrúgójának számít, emellett pedig a szabadrúgásoknál sem jön zavarba. 7.0 a szorzója annak, hogy Lampard szerzi a meccs első gólját, sima gólszerzése pedig 5.0-val áll.
Tippek: (Betfair szorzók)
Nyer a Chelsea (1.38)
2.5 gólnál kevesebb születik (2.24)
A Chelsea nem kap gólt (2.1)
Frank Lampard szerzi a meccs első gólját (7.0)