A törökök ellen készülő U21-es válogatott tagjai közül többen sérülés miatt nem tudják vállalni a játékot a szombati, isztambuli találkozón.

- A törököket nem véletlenül tartják az olaszok legnagyobb riválisainak a csoportban, hiszen egyéni képesség és csapatjáték terén is kimondottan erősek. Így idegenben nem mi számítunk esélyesnek, de szervezett játékkal, és néhány kiemelkedő egyéni teljesítmény segítségével sikeresen zárhatjuk a mérkőzést - fogalmazott Róth Antal
A keretben történő változásokról
A gyirmóti Lázár Patrik először szerepelhetett volna az U21-es válogatottban, de egy sérülés keresztülhúzta számításait: a középpályás végigjátszotta ugyan csapata hétvégi bajnokiját, ám sípcsontsérülése miatt az orvosi stáb teljes pihenőt javasolta számára, ezért már el is hagyta a telki edzőtábort.
A győri Simon András és a paksi Fiola Attila is a kerethirdetést követően sérült meg, ezért ők sem tarthatnak a csapattal Törökországba. Kovács István kisebb vállsérülést szenvedett a hétvégi bajnoki fordulóban, ő minden bizonnyal felépül az isztambuli találkozóig.
A kiesők helyére Róth Antal Beliczky Gergőt, a Vasas támadóját hívta be a keretbe, amely ma délután, a Palermóból érkező Simon Ádám csatlakozása után válik teljessé.
Az U21-es válogatott kerete:
Kapusok: Gulácsi Péter (Hull City) Megyeri Balázs (Olympiakosz FC)
Védők: Szokol Zsolt (Újpest FC) Kádár Tamás (Newcastle United FC) Kálnoki-Kis Dávid (MTK Budapest) Fodor Ferenc (Kozármisleny) Sváb Dániel (Ferencvárosi TC)
Középpályások: Balázs Benjámin (Kaposvári Rákóczi) Simon Ádám (UC Palermo) Bódi Ádám (Debreceni VSC-TEVA) Tajthy Tamás (Újpest FC) Egerszegi Tamás (Újpest FC) Gosztonyi András (Videoton FC) Kovács István (Haladás Sopron Bank) Gyurcsó Ádám (Kecskeméti TE) Bertus Lajos (Kecskeméti TE)
Támadók: Eppel Márton (NEC Nijmegen) Beliczky Gergő (Vasas)
forrás/fotó: mlsz.hu