A vasárnapi játéknap hatalmas rangadót hoz: az észak-londoni derbin a Tottenham fogadja az Arsenalt. A két gárda találkozásai rendre kiváló mérkőzéseket hoznak, legutóbb áprilisban például 3-3 született.
Valószínűleg sokat kéne visszamennünk az időben ahhoz, hogy olyan Tottenham-Arsenal rangadót találjunk, melyen előzetesen ilyen alacsony szorzóval, 2.2-vel adták a hazaiakat. Hogy ez az odds mennyire helytálló, később kiderül, ám tény, hogy a Spurs jelenleg jobb csapatnak tűnik, mint ősi ellenfele, az Arsenal.
Bergkampék vagy mondjuk Henry-ék idejében egészen máshogy közelítették meg az Ágyúsok szurkolói ezt a mérkőzést, általános volt köztük a vélekedés, hogy valamely klasszis így is, úgy is eldönti a találkozót. De vajon a mostani Arsenal rendelkezik ilyen kaliberű játékossal?
Első ránézésre nem, ráadásul a szerdai, Olympiakosz elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen is sokadszorra bizonyosodott be, hogy a gárda leggyengébb pontja bizony a védelem. Az Arsenal szinte végig pengeélen táncolt, a védelem pedig kimondottan bizonytalannak tűnt – ez valószínűleg az összeszokottság teljes hiánya miatt lehet.
Pedig a védelem jó teljesítményére nagy szükség lenne, főleg amiatt, hogy tudjuk, az észak-londoni derbik ritkán hoznak szoros mérkőzéseket, egy-két kivételtől eltekintve valamelyik fél sima győzelmét hozzák. Az utóbbi évek mérkőzéseinek statisztikája is rendkívül kiegyenlített: amióta Harry Redknapp a Tottenham menedzsere, két győzelem, három döntetlen és két vereség áll a csapatok neve mellett. Ez mindenképpen sokatmondó, és mivel véleményünk szerint a Tottenham alacsony szorzója inkább szól az utóbbi hetek jó eredményeinek, mint a gárda hosszú távú formájának, gondoljuk meg kétszer is, mielőtt a hazaiakra teszünk! Az Arsenal sikerét egyébként 3.56-tal, a döntetlent pedig 3.24-gyel kínálják.
Tavaly három mérkőzést játszott egymást ellen a Tottenham és az Arsenal, ezeken pedig összesen 13 gól született – ebbe nem számítottuk bele a Carling Cap harmadik körében játszott találkozó hosszabbításában esett három találatot. A fenti adat csak amolyan ízelítő, hogy általában mit várhatunk ettől a derbitől.
A statisztikákból azt is megtudhatjuk, hogy a Tottenham a legutóbbi 31 Arsenal elleni meccséből csak egyetlen egyet tudott kapott gól nélkül lehozni, szóval szinte biztosra vehetjük, hogy a vendégek betalálnak egyszer – emellett egyértelmű, és szó is volt róla, hogy a vendégek védelme sem áll a helyzet magaslatán. Arra, hogy mindkét fél gólt szerez, 1.78 a szorzó.
Egyáltalán nem elképzelhetetlen egy sok gólt hozó döntetlen (a 2-2-t például 15-tel adják), ám legyünk kicsit visszafogottabbak, és menjünk rá arra, hogy 3.5 gólnál több születik. Nem véletlen, hogy erre csak 2.7 a szorzó, a Tottenham-Arsenal derbiken ugyanis bármi megtörténhet, a párosítás gyakran hozott olyan végeredményeket, melyek inkább jellemzőek mondjuk egy vízilabda-meccsre.
A tavaly szerzett 16 gólból négy is büntetőből született – egy mostanihoz hasonló rangadó során hajlamosak a játékosok túlpörögni, egy túlfűtött, esetleg tapasztalatlan védő pedig könnyen hozhat meggondolatlan döntéseket a büntetőterületen belül. Arra, hogy ma is látunk tizenegyest, 3.3 a szorzó.
Sokszor mondják, hogy a történelem ismétli önmagát. Emmanuel Adebayorra ez különösen igaz: a togói támadó komolyabb klubjai között szerepel az Arsenal, a Manchester City, a Real Madrid és most a Tottenham is, és mindegyik csapatnál kiválóan kezdett. Az első hónapokban Adebayor koncentráltan, gólra éhesen, sokszor tényleg világklasszis szinten játszott, hogy aztán törés következzen és mindez egycsapásra eltűnjön.
Arra nem szívesen tennénk, hogy a Premier League góllövőlistájának élmezőnyében találjuk májusban is, azonban amíg megy neki a játék, addig mindenképpen érdemes rá fogadnunk. Adebayor mai találata csupán 2.7-et fizet.
A támadó az Arsenal színeiben kilenc mérkőzésen nyolc gólt szerzett a Tottenham ellen (a Manchester City játékosaként is betalált az ágyúsoknak), és könnyen elképzelhető, hogy a mostani derbi ismét a legjobbat hozza ki belőle.