Az Internél edzőt cseréltek, a Milannál egyre több a sérült, de a Roma sincs túl jó állapotban.
Az olasz bajnokságban is a szokásos probléma veti fel a fejét, vagyis a Bajnokok Ligája okozhat-e kavarodást a nagyoknál, vagy most akkora a gond náluk, hogy a BL második csoportköre háttérbe szorul a bajnoksággal szemben.
A hétközi forduló nem jött jól a nagyoknak, szinte mindenki potyogtatta a pontokat a mérkőzéseken, sőt az Internél edzőcserére is sor került... Gasperini helyére Ranieri érkezik, vagyis az Inter a Bologna ellen már Ranierivel kezdheti meg a felzárkózást.
Az Internél a keret alkalmas is arra, hogy végre nyerjen a csapat, csak a megfelelő taktikát kell megtalálnia Ranierinek, mert a Gasperini féle háromvédős játék nagyon nem jött be Sneijderéknek...
Szombaton játszik a másik milánói klub is, vagyis a Milan a Cesenát fogadja, ahol Pato sérülése és úgy általában a sérüléshullám borzolja az idegeket, míg a forduló legjobb mérkőzésének a Napoli - Fiorentina találkozó ígérkezik. A Fiorentina nagyon jól kezdte az idényt, nem lesz egyszerű dolga a nápolyiaknak, ha otthon akarja tartani a pontokat.
Vasárnap a Juventus a Cataniához látogat, várhatóan győzelemmel távzoznak Contéék, az Udinese a Cagliari otthonából távozna három ponttal, míg a Roma a Parma vendégeként szerezné meg első győzelmét... a vasárnapi top mérkőzés címére meg a Lazio - Palermo ütközet pályázik.
| 2011-09-24 18:00 | BOLOGNA | - | INTER |
| 2011-09-24 20:45 | NAPOLI | - | FIORENTINA |
| 2011-09-24 20:45 | MILAN | - | CESENA |
| 2011-09-25 12:30 | CHIEVO | - | GENOA |
| 2011-09-25 15:00 | ATALANTA | - | NOVARA |
| 2011-09-25 15:00 | SIENA | - | LECCE |
| 2011-09-25 15:00 | LAZIO | - | PALERMO |
| 2011-09-25 15:00 | CATANIA | - | JUVENTUS |
| 2011-09-25 15:00 | CAGLIARI | - | UDINESE |
| 2011-09-25 20:45 | PARMA | - | ROMA |