A Barcelona kilábal a hullámvölgyből, vagy elhúz a Madrid? A negyedik forduló beharangozója

A Barcelona kiheverte a meglepő pontvesztéseket, marad még 100%-os csapat a La Ligában? A negyedik forduló beharangozója.

 

A spanyol bajnokság idén is várhatóan a Barcelona és a Real Madrid nagy versenyfutásáról fog szólni, de mivel még nagyon az elején járunk a küzdelemsorozatnak, igen vegyes a kép, főleg a Barcelona gyenge hetének is köszönhetően.

 

A Barcelona szombaton játszik az Osasuna ellen, ami a Barcelonának elvileg könnyed ellenfélnek számít, de a katalánok két érdekes mérkőzésen is túl vannak, ami alapján nem lehet tudni, Guardiolának sikerült-e felráznia csapatát.

Az előző fordulóban a Real Sociedad ellen kétgólos előnyből sikerült leadni két pontot, majd a Bajnokok Ligájában a Milan ellen sikerült majdnem hasonló módon elszórakozni a három pontot. Ott Pato góljával a Milan jutott előnyhöz már az első percben, de utána a Barcelona hozta a szokásos játékát és fordítani is tudtak Pedróék, de aztán jöttek a ráadás percei és egy újabb bekapott gól. Az ilyen gólok azt szokták jelezni, hogy egy csapat fejben nincs ott igazán... ráadásul még Iniesta is megsérült, na de az Osasuna ellen sikerülhet kijönni a hullámvölgyből.

A Real Madrid egyelőre úgy menetel a bajnokságban, mint azt el is vártuk Mourinho legénységétől, vagyis gyűjti szépen a három pontokat... igaz az előző fordulóban rezgett a léc, na meg a BL-ben sem ment simán a győzelem, de a játékkal ott sem volt olyan nagy baj, csak a helyzetek maradtak ki sorra.

A még 100%-os Valencia a Sporting Gijón otthonába látogat, míg a harmadik hatpontos csapatot, a Betist, az Athletic Bilbao látja vendégül.

Érdekes mérkőzést fog játszani a Malaga Mallorcán, míg a Sevilla a Barcelonát meglepő Real Sociedadot fogadja. A Villarreal egyelőre még csak egy pontot szerzett, de a Granada otthonából illene három ponttal távozniuk Rossiéknak.

Pintér Ádám csapata, a Real Zaragoza, meg az Espanyol ellen próbálja megszerezni első gólját a bajnokságban.

 

2011-09-17 18:00 MALLORCA - MALAGA
2011-09-17 18:00 GRANADA - VILLARREAL
2011-09-17 18:00 SPORTING GIJÓN - VALENCIA
2011-09-17 20:00 BARCELONA - OSASUNA
2011-09-17 22:00 SEVILLA - REAL SOCIEDAD
2011-09-18 12:00 GETAFE - RAYO VALLECANO
2011-09-18 16:00 REAL ZARAGOZA - ESPANYOL
2011-09-18 18:00 ATLETICO MADRID - RACING SANTANDER
2011-09-18 20:00 LEVANTE - REAL MADRID
2011-09-18 22:00 ATHLETIC BILBAO - REAL BETIS