Serie A - Sztrájk után kezdődik a bajnokság, Milan-Inter versenyfutás várható

A hétfőn lezárult játékossztrájk miatt a második fordulóval veszi kezdetét az olasz labdarúgó-bajnokság 2011/2012-es szezonja, mely rögtön egy komoly rangadóval, a címvédő AC Milan Lazio elleni meccsével indul útjára pénteken.

 

Nyáron jelentős mozgás volt szinte minden csapatnál, ennek ellenére az előzetes vélekedések szerint az előző kiíráshoz hasonlóan a két milánói csapat, a bajnok, illetve az azt megelőzően sorozatban ötször győztes Internazionale lesz harcban az első helyért.

 

Massimo Allegri tanítványai az első csatát már megnyerték a nagy rivális Inter ellen, miután a Pekingben rendezett Olasz Szuperkupa-mérkőzésen 0-1-es hátrányból fordítva győztek 2-1-re.

Az első forduló elmaradása miatt ugyanakkor nagyon nehéz meccsel kell indítaniuk az idényt, a Lazio nagyon jól játszott az előző szezonban is, melyet ötödik helye is bizonyít, ráadásul a nyáron csak erősödött, érkezett többek között a német Miroslav Klose és a francia Djibril Cissé.

Míg a Milannal nem volt komoly távozó, az Intertől Dzsudzsák Balázs csapatához, az orosz Anzsi Mahacskalához távozott a kameruni Samuel Eto,o, a kék-feketék ugyanakkor nem gyengültek jelentősen, mivel helyére a tavalyi vb legjobb futballistáját, a Copa America-győztes uruguayi Diego Forlánt sikerült megszerezniük a vezetőknek.

Az Internél is valószínűleg jobban örültek volna egy könnyebb nyitánynak a vasárnap esti palermói vendégjátéknál.

A két milánói mellé próbál majd felzárkózni a legutóbb egyaránt gyengélkedő, s edzőváltáson, "keretfrissítésen" átesett AS Roma (legutóbb 6.) és Juventus (7.), valamint a tavalyi kiváló teljesítményét próbálja majd túlszárnyalni a Napoli (3.), valamint az Udinese (4.).

A fővárosi Farkasokra már most óriási nyomás nehezedik, mivel a lehető leggyorsabban feledtetniük kellene szurkolóikkal, hogy szégyenszemre az Európa Liga selejtezőjéből nem jutottak a főtáblára.

A dobogóért idén jóval nagyobb csata lesz, mint tavaly, mivel az utóbbi évek gyengélkedései miatt a következő szezontól már csak három olasz együttes szerepelhet a Bajnokok Ligájában.

 

Serie A, 2. forduló: 

2011.09.09., péntek

AC Milan-SS Lazio 20:45 ó

2011.09.10., szombat

Cesena-SSC Napoli 20:45 ó

2011.09.11., vasárnap

Juventus-Parma 12:30 ó

AS Roma-Cagliari 15

Catania-Siena 15

Chievo Verona-Novara 15

Fiorentina-Bologna 15

Genoa-Atalanta 15

Lecce-Udinese 15

Palermo-Internazionale 20:45

MTI