Az U21-es válogatott vereséggel kezdte az EB selejtezőket
U21-es válogatottunk az írországi Sligóban kezdte meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban. Szakadó eső és telt ház, vagyis 4000 szurkoló (közülük mintegy 30 lelkes magyar drukker) fogadta a csapatokat a Sligo Rovers stadionjában
Az első hangos taps akkor hangzott el az arénában, mikor a helyi műsorközlő bemutatta és külön köszöntötte Mészöly Kálmánt, a magyar delegáció vezetőjét. A mieink a Gulácsi Péter – Szokol Zsolt, Fodor Ferenc, Kálnoki-Kis Dávid, Sváb Dániel – Bódi Ádám (Hidi Patrik, 90.), Kiss Máté, Iszlai Bence, Balázs Benjámin (Gyurcsó Ádám, 81.) – Gosztonyi András, Futács Márkó (Nagy Dániel, 79.) összeállításban szerepeltek az mérkőzésen.
Az írek bátran, lendületesen kezdték a meccset, az első percekben válogatottunk kissé visszafogottabb teljesítményt nyújtott, és a 15. percben egy rövid felszabadítás után Robert Brady kihasználta, hogy a csúszós talajon könnyen felgyorsul a labda - egy távoli lövéssel megszerezte a vezetést a házigazdáknak. A gól után kiegyenlítetté vált a meccs, fokozatosan javult válogatottunk játéka, és a 38. percben a félidő legszebb akciójának végén kiegyenlítettünk: Gosztonyi András kitűnően ugratta ki a jobbösszekötő helyén remekül kilépő Bódi Ádámot, ő rávezette a labdát a kapusra, majd okosan az üresen helyezkedő Futács Márkóhoz továbbított, aki az üres kapuba passzolt.
A 40. percben egy 10 méteres ír kapáslövés után Gulácsi Péter nagy bravúrral a lécre ütötte a labdát, a küzdelmes első félidő így 1-1-es döntetlennel zárult.
A második félidő nagy magyar helyzettel indult, Balázs Benjámin lépett ki a védők közül, de ziccerben a kapu mellé lőtt.
Ezt követően átvette az irányítást a hazai együttes, a mieink térfelére helyeződött át a játék, de a támadásokról ebben a periódusban sem mondtunk le, válogatottunk kontrákból igyekezett veszélyeztetni.
Az ír csapat a játékrész közepén több helyzetet is kidolgozott a kapunk előtt: Barton 12 méteres lapos lövését Gulácsi a jobb sarok előtt még bravúrral hárította, de a 70. percben már kapusunk sem tudta megakadályozni a második hazai gólt: Brady jobbról, bal lábbal nyeste át a labdát a hosszú sarokra, ahol az érkező Rhys Murphy egy méterről fejelt a hálóba. (2:1)
A 72. percben Gosztonyi 28 méterről, szabadrúgásból centikkel tévesztett célt, majd a 79. percben Balázs járt közel a gólszerzéshez, de lemaradt a jobb oldali beadásról. A 82. percben Iszlai Bencét egy rossz ütemű belépő után kiállították, s bár a mieink tíz emberrel is megpróbáltak egyenlíteni, az írek megtartották előnyüket és megnyerték a meccset.
- A mérkőzés nagy részében a párharcok, a fizikai küzdelem dominált, úgy ahogyan arra előzetesen számítottunk is, ez azonban végül felőrölte az erőnket - nyilatkozta a lefújás után Róth Antal. - Az írek dinamikusabb, erőteljesebb futballt játszottak, látszott, hogy játékosaim lassabb tempójú meccseken edződtek, nincsenek hozzászokva ehhez az iramhoz. Ezzel együtt az akarati tényezővel elégedett vagyok, a harcossággal és a szervezettséggel sem volt probléma, hatalmas küzdelemben, a végén tíz emberrel játszva minimális különbséggel maradtunk alul.
mlsz.hu