Craig Bellamy visszatért a Liverpoolhoz

A Liverpool kisebb meglepetésre újra lecsapott a walesi válogatott támadóra, aki a Man Citytől érkezett a Vörösökhöz.

 

Craig Bellamy már egyszer játszott a Liverpoolnál, de akkor távoznia kellett, most a Man Citytől érkezett, ahol létszám felettivé vált, ezért már a nyár elején megmondták a támadónak, hogy keressen magának új csapatot.

 

Az előző idényben is már kölcsönben játszott a Cardiff Citynél, ami kisebb meglepetést okozott ugyan, de mégis a játékos szülővárosának csapatáról volt szó, ezért sem számított akkora visszalépésnek a pályafutásában, főleg akkor nem, ha onnan az út újra a Liverpoolhoz vezetett.

Damien Comolli, a Liverpool futballigazgatója beszélt a klub hivatalos oldalán a játékos átigazolásának körülményeiről és többek között azt is kiemelte Bellamy érdekében, hogy nem zsákbamacskát igazoltak, nagyon jól ismerik Bellamy képességeit és éppen olyan játékosra volt szükségül, mint ő.