Kaposvár - Újpest 2:2 Pontot szerzett az Újpest!

A Kaposvár elszórakozott egy biztosnak tűnő mérkőzést, már a hetedik percben vezetést szereztek a hazaiak, ráadásul egy órán át emberelőnyben játszottak.

 

Az edzőváltás úgy látszik jót tett az Újpestnek, egy pontot ért, ami nem sikerült eddig négy forduló során, az ötödikben igen, vagyis meg van az első pont és sikerült gólt is szerezni, abból rögtön kettőt!

 

A hetedik percben Egerszegi szabálytalansága miatt befújt büntetőt értékesítette Peric igen magabiztosan, majd jött a 30. perc és Szokol kiállítása, aki Balázst buktatta pirosat érően. Ennél jobban nem is alakulhatott volna a Kaposvárnak az első félidő...

A második félidő viszont a vendégeknek indult jól, Hajduch egy fejest még védett, de a kipattanó Dvorschák elé került, aki közelről nem hibázott. Egyenlített az Újpest és a 47. percben megszületett az első újpesti találat a bajnokságban.

A 85. percben azonban újra jött a Kaposvár... Balajcza védte az első lövést, de a kipattanó Peric elé került, aki kapásból lőtt a kapuba.

A hazaiak nem örülhettek, három perccel később Rajczi érkezett jól középen és a kapuba passzolta Markovic labdáját.

Rajczi azért hozta idei formáját... hogy ne tudjon felhőtlenül örülni, a 90. percben egy rosszütemű becsúszás után megkapta második sárgáját, vagyis kettős emberhátrányba került az Újpest.

A Kaposvár nem tudta kihasználni az emberelőny adta lehetőségeket!

KAPOSVÁR

Peric 7 (11-es), 85
2:2 ÚJPEST

Dvorschák 47

Rajczi 88