A Videoton majdnem ráfázott a második félidőben nyújtott gyenge játékára, de végül Brachi kétkapufás szabadrúgása megnyugtatta a szurkolókat.
A Videoton nekiesett a Diósgyőrnek és pillanatok alatt több góllal is vezethettek volna a hazaiak, de mindent kihagytak Alvesék, majd végül a brazil támadó harmadjára már jobban koncentrált. Gosztonyi bal oldali beadását fejelte a kapuba.
A vezetést jelentő gól után nem jött a többi találat, sőt a második félidőre gyakran beszorult a saját kapuja elé a Videoton, de a DVTK igazi helyzetig nem jutott. A vendégek támadói meglepően sokszor futottak lesre, a szurkolók idegesen nézték, miért is játszik olyan passzívan a Videoton hazai pályán?
A mérkőzés végére nyugodhatott csak meg a hazai csapat, Brachi lőtt kétkapufás gólt szabadrúgásból és eldőlt a három pont sorsa.
Igaz, hogy a második félidőre beszorult a Videoton, de vendég helyzetet nem láthattunk, így végül pont nélkül távozott a DVTK.
|
OTP Bank Liga, 4. forduló Videoton: Tujvel - Brachi, Lipták, Vaskó, Horváth G. (Polonkai, 74.) - Nagy D., Sándor, Mitrovic, Vasiljevic (Elek, 65.), Gosztonyi (Nikolics, 86.) - André Alves Diósgyőr: Rados - Vadász, Gal, Budovinszky, Dobos - Luque (Arze, 58.), Lippai, Abdouraman, Gallardo - Carreno (Pál, 74.), Seydi (Menougong, a szünetben) |