A West Bromwich Albion hivatalos oldalán jelentette be a Fulhamtől távozó Gera Zoltán leigazolását.
A 32 éves játékos két plusz egy évre írt alá. A jelenleg bokasérüléssel küszködő korábbi Fradi-középpályás már az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon is átesett, amelyeken az is kiderült, hogy szeptember közepén térhet vissza a pályára.
A Fulhamnél a 2009/10-es idényben az Év Játékosának megválasztott Gera 2004 és 2008 között 155 mérkőzésen 25 góllal örvendeztette meg a WBA szurkolóit.
„Miután Zoltán úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a Fulhamnél lejáró szerződését, visszatért ahhoz a klubhoz, ahol angliai karrierje elkezdődött. Legutóbb, amikor a West Bromwich Albiont erősítette rendkívül nagy népszerűségnek örvendett – nemcsak a szurkolók körében.” – kezdte a középpályás korábbi, és egyben jelenlegi menedzsere, Roy Hodgson. „Természetesen jól ismerem őt, és kalapot emelek azelőtt, amit a Fulhamnél az irányításom alatt eltöltött két évben véghezvitt. Gera Zoltán személyében nemcsak egy nagyszerű játékossal, de egy kiváló emberrel is gazdagodott a klub.”
A transzfer kapcsán Dan Ashworth a Bromwich technikai és sportigazgatója is megszólalt: „Nagyon boldoggá tesz Zoltán visszatérése. Tudom, hogy több lehetőség közül is válaszhatott, de azt, hogy visszatért az Albionhoz azt bizonyítja, hogy ismeri és szereti a klubot, a szurkolókat, valamint korábbi edzőjét, Royt is.”
A 71-szeres válogatott Gera 276 angliai találkozóján 42 gólt ért el.