A Videoton négyet vágott a bő 50 percet emberhátrányban focizó Paks ellen, amely lélekben már amúgy is a Hearts ellen készült.
A Videoton jól megszorta az egyetlen magyar csapatot, amely még talpon áll a nemzetközi kupákban. A Paks a kiállítás után végleg feladta a mérkőzést, jöjjön inkább a Hearts.
A Videoton rögtön támadólag lépett fel a Paks ellen, Vasiljevic révén már az ötödik percben meg is szerezték a hazaiak a vezetést, majd jött Bartha becsúszása és a játékvezető szigorú ítélete a pirossal... Bartha úgy tűnt, mintha visszahúzná a lábát, így max. egy sárgát ért csak az eset, a piros túlzásnak tűnik... az ilyen ítéletekkel kellene vigyázni, a mérkőzésnek sem tesz túl jót, meg a Videoton népszerűségének sem... ha meg tényleg szándékos volt az odalépés és a lábát sem húzta vissza Bartha, akkor meg jogos volt a piros...
A 35. percben történt Bartha kiállítása, majd három perccel később már jött is Alves fejese és a második gól.
A gól után Kis Károly neki is látott a cseréknek, lejött Böde és Heffler, helyükre jött Szabó és Hrepka. A csere nem sokat számított a Paksnak, talán annyiban, hogy pihentetni lehetett a két játékost a Hearts ellen... a Videoton hazai pályán tovább nyomott és további két gólt szerzett a Vidi.
A 68. percben Vasiljevic vette mellre a labdát az ötösön, majd a kapu torkából bepasszolta a harmadik hazai gólt. A gólszerző helyére két perccel később Nikolc állt be, aki a 88. percben bombázott a hálóba.
A Videotontól a bajnokság többi mérkőzésén is hasonló játékot várunk, csak így lehet felkészülni a nemzetközi kupára a következő idényben.
A Paks meg remélhetőleg csak megtévesztésnek szánta ezt a mérkőzést, a Hearts megfigyelői is nézték a Videoton elleni bajnokit...
|
OTP Bank Liga 2. forduló Videoton: Tujvel - Brachi, Lipták, Vaskó, Horváth G. - Szakály D. (Szolnoki 85.), Sándor Gy., Mitrovic, Vasiljevic (Nikolics 70.), Walter - Alves (Evandro 78.) Paks: Csernyánszki - Heffler T., Éger, Fiola, Báló - Bartha, Sifter, Heffler N. (Hrepka 43.), Sipeki (Gévay 70.), Böde (Szabó J. 41.) - Magasföldi |