Az OTP Bank Liga 2. fordulójában a címvédő Videoton fogadta a magyar klubok közül európai szinten egyedül talpon maradó Paks együttesét.
A Videoton Dusan Vasziljevics duplájának, valamint André Alves és Nikolics Nemanja találatainak köszönhetően egy nagyon sima mérkőzésen 4-0-val küldte haza a mérkőzést Bartha László jogtalan kiállítása miatt tíz emberrel befejező paksiakat.
A hírek szerint az orvosi papírokkal való mizéria - lejárt a pecsétek érvényessége - miatt Paulo Souza vezetőedzőnek három helyen is változtatnia kellett előzetesen megálmodott kezdő tizenegyén: Hídvégi Sándor - Polonkai Attila – Nagy Dániel trió helyett így a Vaskó Tamás – Dusan Vasziljevics – Szakály Dénes hármas futhatott ki a gyepre.
A mérkőzés 4. percében Sándor György tálalt tanárian a kilépő Dusan Vasziljevics elé, a korábbi újpesti középpályás pedig nem hibázott, és a bal alsóba lőtt, 1-0.
Negyed óra játékot követően egy szöglet utáni kavarodást kihasználva Sándor találta telibe a keresztlécet, majd André Alves fejelt mellé.
A 35. percben Bartha László szállt bele Sándorba, Berger József játékvezető pedig kissé szigorúan kiállította a paksiak középpályását – mentek is a vendégek reklamálni, de mindhiába. Két perccel később Álvaro Brachi jobb oldali beadását a rövidre berobbanó Alves csúsztatta a rövidbe, 2-0.
A fordulást követően Alves kapott kiváló indítást, a brazil támadó azonban nagyon körülményes volt, így a védők megálljt parancsoltak neki. Egy óra játék után Vasziljevics indult be a védelem mögé, meg is kapta a labdát, azonban csúnyán mellé fejelt.
A 68. percben Éger László adta el a labdát, ami egy kis kitérőt követően Alveshez került, aki a védők mögé emelt, Vasziljevics pedig előbb mellel maga elé tette a játékszert, majd közvetlen-közelről a kapuba lőtt, 3-0.
Nyolc perccel a vége előtt Csernyánszki Norbert védte hatalmas bravúrral Nikolics Nemanja próbálkozását. A 87. minutumban Nikolics már nem hibázott, és 19 méterről védhetetlenül a hosszú alsóba lőtt, 4-0.
A legvégén még a debütáló Evandro Brandao megpattanó kísérlete kötött ki az oldalhálóban.
OTP Bank Liga 2. forduló
Székesfehérvár, 3200 néző, V: Berger
Videoton FC-MVM Paks 4-0
Gólszerzők: Vasiljevic (4., 68.), Alves (38.), Nikolics (87.)
Piros lap: Bartha (36.)
Sárga lap: Sipeki (31.), Magasföldi (81.)
Videoton: Tujvel - Brachi, Lipták, Vaskó, Horváth G. - Szakály D. (Szolnoki 85.), Sándor Gy., Mitrovic, Vasiljevic (Nikolics 70.), Walter - Alves (Evandro 78.)
Paks: Csernyánszki - Heffler T., Éger, Fiola, Báló - Bartha, Sifter, Heffler N. (Hrepka 43.), Sipeki (Gévay 70.), Böde (Szabó J. 41.) - Magasföldi