Német Szuperkupa: Tizenegyesekkel győzött a Schalke

A német szuperkupa döntőjében gólnélküli rendes játékidő után jöhettek a büntetők, amit a Schalke bírt jobban!


A Gelsenkirchenben megrendezett Német Szuperkupa döntőben a bajnokságot megnyerő Borussia Dortmund csapott össze a kupát megnyerő Schalke együttesével. A gólnélküli rendes játékidőt követően az „idegek harcát” a Schalke nyerte, így Raúlék hódították el a Szuperkupát.

 

A 6. percben Ilkay Gündögan szögletét a rövid sarokra berobbanó Sebastian Kehl fejelte a bal oldali kapufára. Negyed óra játékot követően Benedikt Höwedes bólintott nem sokkal kapu fölé Alexander Baumjohann szögletéből, majd Julian Draxler durrantott mellé.

A 24. percben Kevin Grosskreutz fejesét fogta biztos kézzel Ralf Fährmann, majd Gündogan próbálkozását is hárítani tudta a Schalke kapusa. Fél óra játék után Grosskreutz távoli lövése kerülte el a kaput, majd két perccel később lemásolta korábbi önmagát a német válogatott játékos. A játékrész hajrájában Felipe Santana fejelt mellé Mario Götze szögletéből, majd a túloldalt Lewis Holtby próbálkozása halt el a dortmundi védőkben.

A félidő legvégén Gündogan kiugratásából Robert Lewandowski célozta meg a jobb alsó sarkot, Fährmann azonban hatalmas bravúrral védeni tudott.

A fordulás után Götze ugratta ki Lewandowskit, a lengyel támadó azonban mellé lőtt, majd Gündogan kísérleténél Fährmann jelentette a végállomást. Az 56. percben Götze távoli bombája sem tudott kifogni a korábbi Frankfurt kapuson, majd egy dortmundi kontra végén Höwedes mentett hatalmasat.

Egy óra játékot követően Shinji Kagawa fektette el a védőket, majd a hosszún érkező Götze elé passzolt, Fährmann azonban ezúttal is lehúzta a rolót, így maradt a 0-0.

Húsz perccel a vége előtt Holtby kezdett igen látványos szólóba, a végén azonban Felipe Santana blokkolni tudta a tavaly a Mainzban játszó középpályás próbálkozását. Három perccel később Jan Moravek lövését spárgázta szögletre Roman Wiedenfeller, majd Holtby tekert fölé.

A 84. percben Kagawa szép szóló után csúnyán mellé lőtt, majd egy sárgáért cserébe Baumjohann szállt bele nagyon csúnyán Gündoganba. A rendes játékidő legvégén még Moritz Leitner ágyúzása szállt fölé, így maradt a 0-0, és jöhettek a tizenegyesek.

A büntető-párbajban a Dortmund részéről Grosskruetz és Ivan Perisic is hibázott, így a Schalke örülhetett a Szuperkupa győzelemnek. A bajnokcsapat részéről Gündogan, Hummels és Leitner, míg a Schalkétól Holtby, Edu, Höwedes és Jurado értékesítette a maga tizenegyesét.

 

Borussia Dortmund – Schalke 04: 0-0 

büntetőkkel: 3-4 a Schalke javára


Gelsenkirchen, Veltins-Arena, vezette: Ulf Kircher.

Sárga lap: Grosskreutz 66. ill. Baumjohann 85.

Dortmund: Weidenfeller – Piszczek, Santana, Hummels, Löwe (Leitner 77.) – Kehl (Perisic 75,), Gündogan – Götze (S. Bender 75.), Kagawa, Grosskreutz – Lewandowski. Vezetőedző: Jürgen Klopp.

Schalke: Fährmann – Höger, Höwedes, Papadopulosz, Fuchs – Holtby, Matip, Draxler (Jurado, a szünetben), Baumjohann (Edu 89.) – Raúl, Huntelaar (Moravek 68.). Vezetőedző: Ralf Rangnick.