André Alves megmozdulása szuperkupa győzelmet ért a Vidinek!
A Magyar Szuperkupa Döntője harcos mérkőzést hozott, sérüléssel, pirossal és a végére egy szép góllal szórakoztatott minket a bajnok és a magyar kupa győztese.
A mérkőzés összképe alapján egy döntetlen lett volna a reális, de mind a két csapat előtt meg voltak a helyzetek, igazi egy gólos mérkőzést hozott ez a július nyolcadika.
Az első félidőben sajnos sérülés is történt, Lipták talpalta le igen ronda módon Tökölit, akit sérülés miatt le is kellett cserélni... így az Európa Liga mérkőzés előtt nem a legjobb hír... a második félidőben Lipták megkapta második sárgáját, a kilépő Dossónak lépett oda a 65. percben... emberhátrányba került a Videoton.
A szabadrúgásból Bori a felső lécet lőtte telibe, nagyobb gólszerzési lehetősége már nem volt a Kecskemétnek, míg a Videoton emberhátrányból már betalált, a 83. percben Alves lőtte ki a jobb alsó sarkot. Alves gyönyörűen tört előre és szép cselek után lőtt 16 méterről a hosszúba.
Paulo Sousa győzelemmel mutatkozott be a Videoton kispadján és megszerezte első trófeáját a klubbal. A szuperkupa döntő talán mind a két csapatnak jó felkészülési mérkőzés volt a nemzetközi találkozók előtt.
(Tököli sérülése állítólag nem olyan súlyos, várhatóan a jövő csütörtöki EL mérkőzésre már fel fog épülni)
KECSKEMÉT - VIDEOTON 0:1
Alves 83