Copa América: Uruguay is felsült, ikszelt Peruval

A „C” csoport első mérkőzésén a dél-afrikai világbajnokságon a legjobb négy közé jutó Uruguay mérkőzött a sérülés miatt legnagyobb csillagait nélkülöző Peruval.

 

Paolo Guerrero találatával a ’La Rojiblanca’ szerezte meg a vezetést, Óscar Tabárez tanítványai azonban az első játékrész végén Luis Suárez révén egyenlíteni tudtak.

 

A mérkőzés elején Diego Forlán kapu felé szálló beadásáról maradtak le középen a társak, így a játékszer könnyű zsákmányt jelentett Raúl Fernández számára. A 9. percben Edinson Cavani megpattanó lövése szállt fölé, majd a túloldalt Paolo Guerrero kezdett látványos egyéni szólóba, Diego Lugano lába jelentette a végállomást a Hamburg gólvágója számára.

A 24. percben nagy meglepetésre Peru megszerezte a vezetést: a félpályáról induló Guerrerót ugratták ki egy rendkívülien jó labdával, aki a kapujától 18 méterre helyezkedő Fernando Muslera mellett könnyedén eltolta a labdát, majd egy kis igazítást követően jobbal a kapuba passzolt, 0-1.

Fél óra játékot követően Forlán bal lábas bombája halt el Fernández kezében, illetve a gólszerző Guerrero szabadrúgása szállt nem sokkal a kapu fölé. A 37. percben Maximiliano Pereira lövését mentették szögletre a perui védők, majd Lugano gyenge fejesét fogta Fernández.

A félidő hajrájára fordulva Forlán veszélyeztetett két ízben is szabadrúgásból: az első alkalommal Alberto Rodríguez csúsztatása nyomán kerülte el a labda nem sokkal a hosszú sarkot, a másodiknál pedig a peruiak egyese mutatott be egy hihetetlen bravúrt. A félidő hosszabbításában Suárez helyzeténél azonban már Fernández is tehetlen volt: a Liverpool támadója egy mesteri indítást követően passzolt a bal alsóba, 1-1.

A fordulás után egy kényszerítőt követően Luis Advíncula próbálkozása okozott kisebb gondot Muslerának, majd a fejét fájlaló Walter Vílchest kellett ápolni. A 68. percben Luis Suárez kapott egy ajándéklabdát, majd Forlánnal játszott össze, melynek végén igen kecsegtető helyzetből az Atlético-támadó lövése kerülte el a rövid felsőt.

Nem sokkal később Guerrero passzát követően Juan Manuel Vargas kísérlete kerülte el a hosszú alsó sarkot. Hét perccel a rendes játékidő vége előtt ismét a Fiorentina játékosa veszélyeztetett: szabadrúgása azonban csemege volt Muslera számára. A 89.percben Vargas hajszálpontos bal oldali beadását fejelte mellé Guerrero – ez lehetett volna a meccslabda Peru számára.

 

„C” csoport

Uruguay – Peru: 1-1 (1-1) (Suárez 45.+1 ill. Guerrero 24.)

San Juan, Estadio del Bicentenario, vezette: Wilmar Roldán.

Uruguay: Muslera – M. Pereira, Lugano, Victorino, Cáceres – Pérez, Arévalo, Lodeiro (C. Rodríguez 78.) – Suárez, Cavani (Hernández 78.), Forlán. Szövetségi kapitány: Óscar Tabárez.

Peru: Fernández - Revoredo, Acasiete, Rodríguez, Vílches - Balbín, Guevara (Lobatón 57.), Cruzado, Advíncula (Chiroque 90.+1), Yotún (Vargas 59.) - Guerrero. Szövetségi kapitány: Sergio Markarián.

Sárga lap: Cáceres 83. ill. Guerrero 25., Acasiete 50., Cruzado 83., Vargas 84.