Copa America: Argentin blama a nyitányon

A 2011-es Copa América nyitómérkőzésén a házigazda, és a végső győzelemre is igen esélyes Argentína fogadta Bolívia nemzeti tizenegyét. A mérkőzés összefoglalója.

 

A vendégek a második játékrész elején Évar Banega szerencsétlenkedésének köszönhetően ugyan megszerezték a vezetést, az Albiceleste azonban Sergio Agüero gyönyörű találatával egyenlíteni tudott.

 

Az argentin télben megkezdett találkozó első helyzete a hazaiak előtt adódott: Lionel Messi szabadrúgását követően Carlos Tévez fejelt mellé 11 méterről az 5. percben. Negyed óra játékhoz közeledve Marcelo Moreno távoli kísérletét fogta biztos kézzel Sergio Romero. Nem sokkal később Nicolás Burdisso fejesét védte Carlos Arias, majd Romero fogta Edivaldo Rojas lövését.

A 25. minutumban Messi indítását követően Ezequiel Lavezzi lövése kerülte el a hosszú alsót. Negyed órával a vége előtt egy Messi – Carlos Tévez összjátékot követően utóbbi próbálkozását mentette szögletre Arias. A 33. percben Lavezzi passzát követően Messi lövésénél ügyetlenkedett a bolíviaiak hálóőre, szerencséjére azonban Esteban Cambiasso „kontrázását” sikerült szögletre mentenie. Az első félidőt Évar Banega gyenge kísérlete zárta.

A fordulást követően Jhasmany Campos végzett el jobb oldalról egy szögletet, amit Rojas sarokkal küldött kapura, a rövid saroknál kissé elalvó Banega lábáról pedig a kapuba került a játékszer – Romero is csak már a vonal mögött tudta fogni a „próbálkozást”, 0-1. Az 59. percben Messi emelésébe Arias csak belekapni tudott, azonban a visszafutó Luis Gutiérrez fejjel az utolsó pillanatban még szögletre tudott menteni.

Pár perccel később megduplázhatta volna előnyét Bolívia: egy kiugratást követően Moreno vihette egy-az egyben Romerora, az AZ Alkmaar kapusa azonban két ízben is védeni tudott, a túloldalt pedig előbb Ángel Di María ágyúzása süvített el a hosszú alsó mellett, majd Javier Mascherano bombája kerülte el a kaput. A 73. minutumban a frissen beállt Sergio Agüero lőtt mellé egy látványos szólót követően.

A 75. percben Di María bal oldali beadását Nicolás Burdisso tette mellel Agüero elé, aki nem teketóriázott, és jobbal, kapásból a hosszú felsőbe lőtt, 1-1. A középkezdést követően szinte azonnal átvehette volna a vezetést az Albiceleste: előbb Agüero kísérletét védte hatalmas bravúrral Arias, majd a kipattanóból Di María nem találta el a kaput. A mérkőzés végéhez közeledve Ariasnak még Di María beadását kellett felszedtnie Tévez elől.

 

„A” csoport:

Argentína – Bolívia: 1-1 (0-0) (Agüero 75. ill. Rojas 47.)

La Plata, Jorge Luis Hirschi Stadion, vezette: Roberto Silvera.

Argentína: Romero - Zanetti, Burdisso, G. Milito, Rojo - Mascherano, Cambiasso (Di María, a félidőben), Banega - Tévez, Messi, Lavezzi (Agüero 71.). Szövetségi kapitány: Sergio Batista.

Bolívia: Arias - Álvarez, Raldes, Rivero, Gutiérrez - Robles, Flores, J. Vaca (Chávez 64.), Campos (Arce 79.) – Rojas (Cardozo 90.), Moreno. Szövetségi kapitány: Gustavo Quinteros.

Sárga lap: Tévez 38., Lavezzi 55. ill. Flores 35., Gutiérrez 39., Chávez 76., Rivero 87.