A Videoton és a Sturm Graz mestere értékelte a sorsolást
PAULO SOUSA - VIDEOTON
- A Sturm Graz hosszú és kemény harcot vívott az első helyért a bajnokságban, és csak az utolsó fordulóban sikerült azt megnyernie. Ebből egyrészt kiderül, hogy jó csapatról van szó, másrészt pedig az is nyilvánvaló, hogy egy fejben is erős együttes lesz az ellenfelünk a BL-selejtezőben- mondta Paulo Sousa, a Videoton portugál vezetőedzője a klub honlapján. - Több válogatott labdarúgó is szerepel a soraikban, és ismert idegenlégiósaik is vannak - mint például Szabics Imre -, akik nemcsak az osztrák bajnokságot ismerik, hanem más európai bajnokságokban és kupasorozatokban is szerepeltek már.
FRANCO FODA - STURM GRAZ
- A lehető legnehezebb ellenfelet kaptuk, de szerencsére Szabics révén van egy, a magyar futballban bennfentes játékosunk. Nem örülök, hogy otthon kezdünk, de a közönségünk Klagenfurtban is hazai hangulatot fog teremteni - mondta Franco Foda, a graziak német vezetőedzője.
MTI