A Touloni Tornán résztvevő U21-es válogatott kedden megérkezett Franciaországba, az első mérkőzésre csütörtökön délután kerül sor.
A játékosokra hosszú utazás várt kedden, a csapat München érintésével repült Marseille-be, majd onnan busszal folytatta útját Toulonba. Az utazó keret tagjai közül mindenki egészséges, a korábban kisebb sérüléssel bajlódó játékosokra is számíthat a szakmai stáb.
Simon Ádám már Franciaországban csatlakozott a gárdához, miután kedden még egy orvosi vizsgálaton vett részt.
A szerdai napon Róth Antal szövetségi edző gyomorbántalmak miatt orvosi kezelésre szorult, és a kivizsgálások után a doktorok néhány napos pihenőt írtak elő számára, ezért a napi edzést segítője, Pölöskei Gábor vezényelte le.
A mieink csütörtökön Kína ellen játszanak 16.45 órakor Hyeresben, két nappal később 16.15-től Nizzában Mexikó következik, majd az utolsó magyar vonatkozású csoportmeccset június 6-án, 18 órától Aubagne-ban rendezik. Az elődöntőket június 8-án tartják, a döntő 10-én lesz Toulonban.
A tornán hagyományosan 40 perces félidőket játszanak a csapatok, az első két csoportmérkőzést élőben közvetíti az Eurosport2.
mlsz.hu