
Dimitar Berbatov körül az utóbbi hetekben nagyot változott a világ. A BL döntő előtt még a Man Unitedben maradásról nyilatkozott, de a döntő megváltoztatta az elképzeléseit.
Berbatov a döntő előtt még azt tervezte, kitölti a szerződését a Manchester Unitednél, vagyis marad a következő idényre is. Erre jött a Bajnokok Ligája döntője és Berbatov még a kispadra sem ülhetett le, Ferguson nem adta meg a csere lehetőségét sem a számára.
Berbatov érti a célzást, a távozását fontolgatja, a goal.com értesülései szerint elképzelhető, hogy visszatér egykori csapatához a Tottenhamhez.
Berbatov 2008 nyarán éppen a londoni klubtól érkezett a Manchester Unitedhez, akkor 35 millió eurót fizetett érte az MU. A Tottenhamnek állítólag kb 10 millió eurót kellene fizetnie, ha újra a kötelékében akarja tudni a rutinos bolgár támadót.
Berbatov nagszerű két évet töltött a Spursnél, ezért meg is haragudtak rá a szurkolók, hogy elhagyta őket és éppen a Manchester Unitedhez igazolt. A vezetők annyiban nem bánták, hogy rekord összeget zsebelhettek be érte. Berbatov ráadásul továbbra sincs rossz formában, hiszen az idei szezonban 21 gólig jutott és a góllövő lista élén végzett. Ezért is volt egy kicsit meglepő, hogy Ferguson éppen őt hagyta ki a döntőre nevezett keretből és Owennek szavazott bizalmat a kispadon, míg a kezdőben a mexikói Hernándeznek.
Tény, hogy Chicharito lett a nagy kedvenc az Old Traffordon, na meg Ferguson is meg van elégedve a fiatal csatár teljesítményével, míg Berbatov teljesítménye hullámzónak volt mondható...
Egy Berbatov közeli forrás szerint a játékos csak olyan klubhoz igazol, amely a Bajnokok Ligájában indul, vagy a Tottenhamhez térne vissza. Angliában várhatóan a top négyben végzett csapatok közül senki sem fogja megvenni Berbatovot, így maradhat a Tottenham, ahol Redknapp folyamatosan a csatárairól panaszkodott.
De a hírek szerint Berbatovot vinné, vagy korábban vitte volna a Bayern München és a Juventus is, így az sem elképzelhetetlen, hogy vagy visszatér a Bundesligába, vagy kipróbálja magát a Serie A-ban.