Komlósi Ádám szerződése lejár az idény végén a Debrecennél, de nem lesz hosszabbítás, a 33 éves védő bejelentette visszavonulását.
Debrecen, 2011. május 31., kedd (MTI) - Befejezi profi pályafutását Komlósi Ádám, a Debrecen 33 éves válogatott labdarúgója - közölte a klub kedden az MTI-vel.
A belső védő 348 magyar bajnoki mérkőzésen lépett pályára, s tízszer szerepelt a nemzeti csapatban, melynek még márciusban, a Hollandia elleni idegenbeli Európa-bajnoki selejtezőn is a keretében volt.
2004-ben igazolt a cívisvárosba, szerződése idén nyáron jár le a DVSC-TEVA-val, és nem kívánt hosszabbítani.
Komlósi Ádám 132 bajnoki összecsapáson játszott a Loki színeiben, a debreceniek valamennyi nagy sikerének részese volt: öt bajnoki címet, két Magyar Kupa elsőséget és öt Szuperkupa-aranyat nyert a csapattal, továbbá tagja volt a Bajnokok Ligájába és az Európa Ligába jutott együttesnek is.
Korábban a BVSC-ben és az MTK-ban futballozott, a kék-fehérekkel két bajnoki címet, két kupagyőzelmet és egy Szuperkupa-elsőséget szerzett. Hét bajnoki címével az aktív játékosok között csúcstartó volt az NBI mezőnyében.