Meg van a Real Madrid idei harmadik igazolása is

A Real Madrid megállapodott az Espanyollal a madridi nevelésű José María Callejón visszaszerződtetéséről. A csatár már a harmadik új igazolása a klubnak.

 

A Real Madrid hivatalosan is bejelentette, megállapodtak az Espanyollal Callejón szerződtetéséről A szélsőként is bevethető csatár, öt évre szóló szerződést kapott nevelő egyesületétől.

Callejón a Real Madrid C, majd a Castilla után távozott a madridi kötelékből. Az Espanyolnál három évet töltött és alapemberré vált. Gyorsaságára és cselezni tudására elég annyi, hogy a 2010/11-es szezonban ellene szabálytalankodtak a legtöbbet, összesen 124 alkalommal.

Callejón személyében, Sahin és Altintop után, tehát meg van a Real Madrid harmadik igazolása is. A visszavásárlás állítólag 5,5 millió eurójába került a klubnak.