Pato a Milan ikonja akar lenni, mint Maldini

Alexandre Pato az egész pályafutását a Milan-ban töltené le és olyan fontos szerepet akar vállalni a klub életében, mint azt Paolo Maldini tette.

 

A Gazzetta dello Sport-nak adott interjúban beszélt a fiatal támadó az idényről és a terveiről. A legfontosabb, hogy a pályafutása végéig a Milan játékosa akar lenni és olyan vezérré válna, mint Maldini volt a csapatnak.

Nagyon boldog, hogy sikerült elhódítani a bajnoki címet. Érdekesnek tartja, de Rómában még nem fogta fel, mit értek el, csak másnap, amikor olvasta az újságokat, értette meg, mit is jelent ez a cím.

Ronaldinho még a Roma elleni mérkőzés előtt felhívta és sok sikert kívánt neki és a csapatnak. Pato szerint ez a bajnoki cím ugyanúgy jár az idény közben hazájába igazoló Ronaldinhónak is, mint a csapat többi tagjának.

Az idénye eddig felemásra sikerült, mert sokat volt sérült, így fele annyit tudott csak pályára lépni, mint szerette volna, de a sérülésekből sokat tanult. Sokkal többet kell figyelnie a fizikai erőnléti állapotára is, hogy elkerüljék a sérülések.

Reméli a következő szezonra minden rendben lesz vele és tovább folytatja a csapat a sikeres szereplést, de most már nem csak a bajnokságban, hanem a Bajnokok Ligájában. A Tottenham elleni vereségből sokat tanultak, még egy olyan hibát nem fognak elkövetni, mint az angolok ellen tették. A Milan-t végső esélyesnek tartja, nem félnek senkitől sem.

Ő maga személy szerint még megnyerné a brazil válogatottal a Copa Americát is, ami az idei nyár fő eseménye lesz a számunkra is!