Mészáros Norbertet felmentette a nemzetközi Sportdöntőbíróság

Ha nem is siette el a döntést a nemzetközi Sportdöntőbíróság, végre tisztázódott a Debrecen védőjének helyzete

 
A nemzetközi Sportdöntőbíróság felmentette Mészáros Norbertet, ellenben Vukasin Polekszics büntetését helybenhagyta.
 
Mint ismert, a CAS március 10-én hallgatta meg az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) által eltiltott két futballistát, a velük tartó ügyvédeket, illetve tanúként Dombi Tibort és Djordje Panticsot.

 

Az UEFA azért marasztalta el a két játékost, mert a szövetség szerint nem tettek eleget a jelentési kötelezettségüknek, amikor megpróbálták őket megvesztegetni. A védőt 2011. december 31-ig, a kapust 2012. június 30-ig tiltotta el a szövetség.

 

A montenegrói kapus - aki korábban elismerte a megkeresést – enyhítés reményében fordult a CAS-hoz, míg védőnk felmentésben bízott, hiszen egyáltalán nem került kapcsolatba semmiféle mérkőzést befolyásolni szándékozó személlyel.
 
A CAS a mai napon hozott ítéletet, és Mészáros Norbertet felmentette, Vukasin Polekszics büntetését azonban helybenhagyta

A dvsc.hu közleménye szerint az indoklás 30 oldalas és még folyik a fordítása.