Egy párharc, ami már az odavágón eldőlt. Nem valószínű, hogy a Tottenham képes lesz ledolgozni a négygólos hátrányát a Real Madriddal szemben!
Az első mérkőzésen amúgy is a Real Madrid kezdett jobban Adebayor góljának köszönhetően, majd jött Crouch második sárgája, ami után már csak az volt a kérdés, mennyinél áll meg a Real Madrid.
A spanyolok végül négyet lőttek az angoloknak, ami éppen elégnek kell lennie ahhoz, hogy az elődöntőben érezhessék magukat.
A Tottenhamnél természetesen emlékezetes mérkőzésre készülnek, mert mi lenne ha... de ilyen helyzetben talán maguk a játékosok és a szakvezetők sem hisznek már a továbbjutásban és egy kicsit talán már a bajnokságra tartalékolnak. A Tottenhamnél ugyanis sok múlik a bajnoki szereplésen: sikerül feljutni a negyedik, még bl-t érő helyekre, vagy jövőre marad az Európa Liga.
A Real Madridnál Mourinho arra kérte a játékosait, élvezzék ki a londoni találkozót és ennek megfelelően győzelemre készülnek a spanyolok. Egy majdnem teljes kerettel érkező Real Madridnál nem is lehet más a cél, mint a kettős győzelem kiharcolása.
A továbbjutás után meg jöhet a hétvégi El Clasico, vagyis a Barcelona elleni bajnoki. A spanyolok nagyjából már lemondtak a bajnoki címről, bár egy Barcelona elleni győzelem még vissza hozhatja a matematikába vetett hitet... de alapvetően már a Bajnokok Ligája cím lebeg a klubvezetés, Mourinho és a játékosok szeme előtt... ami alapján komolyan fogják venni a Tottenham elleni visszavágót.
A lehetséges kezdősorok:
Tottenham: Gomes - Corluka, Dawson, Gallas, Assou-Ekotto - Sandro, Modric - Lennon, Van der Vaart, Bale - Pavlyuchenko
Real Madrid: Casillas - Arbeloa, Garay, Ricardo Carvalho, Marcelo - Khedira, Xabi Alonso - Kaká, Özil, Cristiano Ronaldo - Adebayor
Kezdés: 2011.04.13., Szerda - 20:45