U17: Izland ellen nyert a magyar válogatott

A magyar U17-es válogatott az Európa-bajnoki selejtező elitkör második mérkőzésén Bükön lépett pályára Izland ellen.

A mieink Novothny Soma és Szécsi Márk góljával jó játékkal magabiztos, 2-0-ás győzelmet arattak.

Az oroszok elleni vereség után a hazai rendezésű minitorna második játéknapján válogatottunk a románok elleni mérkőzésen 0-0-ás döntetlent játszó Izlanddal mérkőzött meg. A mieink az első találkozón megsérülő Halmai Ramón nélkül léptek pályára, a középpályás távollétében a csapatkapitányi karszalagot Szilvási Péter kapta meg. 

Válogatottunk a Banai Dávid - Zámbó Dániel, Szilvási Péter, Zsirai Martin, Eperjesi Gábor - Pintér András, Farkas Aurél - Szécsi Márk, Lőrinczy Attila (Kelemen Márk, 75.), Prosser Dániel (Karacs Péter, 66.) - Novothny Soma (Szenes Bence, 68.) összeállításban szerepelt a találkozón. 

Mindkét csapat óvatosan kezdte a mérkőzést, majd fokozatosan átvettük az irányítást, igaz, ebben a periódusban jelentős fölényt még nem tudtunk kialakítani. Szécsi Márk veszélyes megmozdulásainak köszönhetően válogatottunk többször is helyzetbe került, míg az izlandiak beívelésekkel próbáltak gólszerzési lehetőségekhez jutni. A 29. percben Szécsi 15 méteres bombáját védte az izlandi kapus, a félidő utolsó pillanataiban azonban már ő sem tudta megmenteni együttesét a góltól: ekkor egy remekbe szabott akció végén Szécsi és Novothny Soma passzolták ki a védelmet, utóbbi 5 méterről, éles szögből lőtt a hálóba. 

A második félidő hasonlóan jól kezdődött, mint ahogyan az első befejeződött: a 42. percben Szécsi Márk 22 méterről védhetetlenül bombázott a bal sarokba. A folytatásban végig nagy fölényben játszottunk, sorra alakítottuk ki az újabb lehetőségeket, a befejezések azonban ekkor már nem voltak pontosak, így az eredmény nem változott, csapatunk 2-0-ás győzelemmel zárta a találkozót. 

- A mérkőzést mérföldkőnek ítélem meg a csapat teljesítménye szempontjából - mondta a lefújás után Bene Ferenc szövetségi edző. - Az első félidőben kevés párharcot tudtunk megnyerni a középpályán, ezért fontos volt a szünet előtt megszerzett vezető gól, ami megnyugtatta játékosaimat. A második félidőben feljavult a játékunk, ekkor már helyenként olyan fölényben futballoztunk, ami európai szinten jelentősnek mondható, és végül teljesen megérdemelten szereztük meg a győzelmet. 

A csoport másik mérkőzésén Románia 2-1-es győzelmet aratott az oroszok ellen, ami azt jelenti, hogy az utolsó játéknapon a magyar-román-orosz hármas közül kerül ki a kvartett győztese, amely részt vesz májusban a szerbiai kontinensviadalon.

 

Az Eb-selejtező utolsó játéknapjának programja:



március 29., kedd

Magyarország - Románia 17 óra, Szombathely

Oroszország - Izland 17 óra, Bük

 

A csoport állása: 

1. Románia 4 pont

2. Magyarország 3 pont (3-2)

3. Oroszország 3 pont (3-3)

4. Izland 1 pont

mlsz.hu