Az ősszel kezdődő Európa-bajnoki selejtezőkre készülő U21-es válogatott Sopronban játszotta le első idei nemzetközi mérkőzését, amelyen 2-0-ás vereséget szenvedett az osztrákoktól.
Róth Antal szövetségi edző a Gulácsi Péter - Szokol Zsolt, Litauszki Róbert (Szeleczki Alex, 46.), Fiola Attila, Katona Máté (Devecseri Szilárd, 46.) - Gosztonyi András, Kiss Máté (Takács Péter, 46.), Simon Ádám, Balázs Benjámin - Eppel Márton (Simon Krisztián, 46.), Lázár Bence (Simon András, 79.) összetételben szerepeltette együttesét. A mieink jól kezdték ugyan a mérkőzést, de az első 10 percben kialakított helyzetek kimaradtak, az osztrákok pedig kihasználták első nagy lehetőségüket, egy gyors bal oldali akció végén találtak a kapuba. A 17. percben egy védelmi hibát újabb góllal büntettek a vendégek, válogatottunk pedig elbizonytalanodott, és a szünetig nem tudta rendezni a sorokat.
A szünet után feljavult a játékunk, labdabirtoklásban ekkor már felülmúltuk a vendégeket, gyorsabb, pontosabb futballt mutattak labdarúgóink, és több lehetőségük is adódott a gólszerzésre. Az osztrák kaput azonban nem tudtuk bevenni, a mérkőzés 2-0-ás vendég győzelemmel zárult.
- Egy futballmeccsen a végeredmény a legfontosabb, ezért a mostani találkozó után nincs okunk elégedettségre - mondta Róth Antal a mérkőzést követően. - Úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy kell, nyomás alá helyeztük a vendégeket, voltak lehetőségeink is, de a futball törvényei működtek, a kihagyott helyzetek kapott gólt eredményeztek. Hátrányban mindent elfelejtettünk, amit előzetesen megbeszéltünk, fegyelmezetlen volt a csapat. A második félidőben szerkezeti változásokat eszközöltünk, és eddigi mérkőzéseink közül ebben a játékrészben volt a legtöbb lehetőségünk. Gólt szerezni azonban továbbra sem tudtunk, ám ez hamarosan változni fog.
mlsz.hu