
A SPORT1 a Harmadik Félidő arénájából egyórás felvezető műsorral, exkluzív interjúkkal és sztárokkal készül a Hollandia elleni két Eb-selejtezőre.
A SPORT TV immár nyolc éve közvetíti a magyar labdarúgó-válogatott tétmérkőzéseit, és barátságos találkozóit egyaránt. A Hollandia elleni két Eb-selejtezőtől nagyon sokat vár a közvélemény és a szakma egyaránt.
A SPORT TV erre felkészülve a megszokott stúdió helyett új helyszínre, a Harmadik Félidő arénájába költöztette a válogatott Hollandia elleni meccseinek beharangozóit. A találkozókat megelőzően egy órán át interjúkkal, összefoglalókkal, múltidézéssel hangolódhatunk az összecsapásokra. Péntek este házigazdaként Takács Rita és Faragó Richard köszönti majd a nézőket a stúdióból.
A mérkőzésre való óriási érdeklődést mi sem bizonyítja jobban, mint az hogy a hazai sztárvilág egy része is ott ül majd a stúdióban. A meghívottak között van a Tényekből jól ismert, Azurák Csaba, a Duna Televízió műsorvezetője, Szebeni István és Hevesi Tamás is. A SPORT TV vezető szakkommentátorai, Nyilasi Tibor és Puhl Sándor is velük együtt elemzik a mérkőzéseket.
A teltházas Puskás Ferenc Stadionban zajló eseményeket Fülöp László kommentálásában szurkolhatjuk végig.
Kedden Faragó Richárd már Amszterdamból jelentkezik Geráékkal. A visszavágót ugyanis élőben, a helyszínről közvetíti és a mérkőzés előtt, illetve a mérkőzés után is exkluzív interjúkat készít az Amsterdam Arenában. A stúdióban a Lipcsei Betta-Kaplár F. József páros fogadja majd a nézőket, a szakértőket és a vendégeket.
Magyarország-Hollandia Március 25. Péntek 19:30 SPORT1 (élő)
Hollandia-Magyarország Március 29. Kedd 19:15 SPORT1 (élő)