Rendkívüli sportdiplomáciai sikert ért el a Magyar Labdarúgó Szövetség: hazánk 82 év után rendezheti meg ismét a FIFA éves kongresszusát.
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége 2010. november 10-i ülésén úgy határozott, hogy megpályázza a 2012. és 2013. évi FIFA-kongresszus megrendezését, majd a kormánnyal és a fővárosi önkormányzattal közösen, idén januárban nyújtotta be a pályázatot.
A FIFA végrehajtó bizottsága csütörtökön hozta meg számunkra kedvező döntését, melynek értelmében 2012-ben a magyar főváros ad otthont a szervezet 62. kongresszusának.
Magyarországon utoljára 81 évvel ezelőtt, 1930-ban, néhány héttel az első labdarúgó-világbajnokságot megelőzően rendezett éves kongresszust a FIFA, azelőtt egyszer, 1909-ben tartottak hasonló eseményt Budapesten. A magyar főváros 2006 márciusában az UEFA kongresszusát rendezte meg.
Jövőre 208 ország mintegy 1200 küldöttje tanácskozik majd Budapesten, a nemzetközi szövetség mellett természetesen az összes tagország is a legmagasabb szinten képviselteti magát az eseményen.
Az egyhetes programsorozat a FIFA különböző bizottsági üléseivel indul, majd a végrehajtó bizottság ülésével folytatódik, és 2012. május 24-én és 25-én a kongresszussal zárul a Hungexpo Budapesti Vásárközpontjában.
A kongresszust megelőző héten rendezik a Bajnokok Ligája döntőjét Münchenben, két héttel később pedig a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság nyitómérkőzésére kerül sor.
forrás: mlsz.hu