
Nagyon simán nyert a Barcelona a Deportivo otthonában! Villa, Messi, Iniesta és Pedro is betalált a félgőzzel megnyert mérkőzésen.
A Depor a szombat esti Barcelona elleni mérkőzésen a minél kevesebb gólt kapjunk taktikát választotta a katalánok ellen, amit a hazaiak füttyszóval jutalmaztak, mert azzal járt, hogy többnyire a Barcelonánál volt a labda.
Iniestáék az első félidőben még inkább szenvedtek, nehéz volt eljutni a Depor tizenhatosáig, mindenki hátul volt a hazaiaknál, míg a vendégek sem pörgették agyon magukat. A gólcsendet David Villa törte meg az első félidő közepén, de a gól után sem változott sokat a játék képe.
A Depor a második félidőben is a kivárásra játszott, de ez most nem jött össze a Barcelona ellen, mert a katalánok háromszor is hibára kényszerítették a hazai védelmet a második 45 perc alatt, így előbb Messi szabadrúgásból talált be, majd jött Iniesta helyezése és végül Pedro találata.
A Depor elmondhatja magáról, négyet kapott úgy, hogy végig védekezett... míg a Barcelona továbbra is vezeti a bajnokságot, ráadásul úgy gyűjtöttek újabb három pontot a katalánok, hogy a három Aranylabda jelölt közül Iniesta és Messi gólt szerzett, Xavi meg pihenőt kapott Guardiolától.
| Deportivo | 0:4 | Barcelona David Villa 26 Messi 51 Iniesta 80 Pedro 81 |