Cseh edzője lett a Lokinak!

A Debrecen megállapodott a cseh Zdenek Scasny-val!

 

Debrecenben felgyorsultak az események. Eredetileg január harmadikára volt kitűzve az igazgatósági ülés, amin várhatóan eldölt volna az új edző személye is, de úgy alakult, hogy a döntést még 2010-ben meghozták.

 
Bízunk benne, hogy jó döntést hoztunk, és Zdenek Scasny ugyanolyan sikeres munkát végez majd, mint a DVSC-TEVA előző négy vezetőedzője, Szentes Lázár, Supka Attila, Miroslav Beránek és Herczeg András – mondta Szima Gábor a dvsc.hu-nak. - A szakember két napot töltött Debrecenben, megismerte a körülményeket. Nagy kihívásnak tekinti az itteni munkáját, mely a megállapodás alapján két esztendőre szól. A célok nem változtak, de a bajnoki címmel kapcsolatos elképzelésünk már nem tőlünk függ. Hiába szerepelünk jól tavasszal, ha a Videoton nem botlik, akkor nem tudjuk elérni azt, amit igazán szeretnénk. Természetesen céljainkat soha nem adjuk fel.
 
Az 53 éves Zdenek Scasny játékosként négyszer szerepelt a válogatottban, majd vezetőedzőként is sikeres karriert futott be.
 
A Sparta Praha edzőjeként kétszer is megnyerte a cseh bajnokságot, míg a nemzetközi porondon is nagy tapasztalattal rendelkezik
 
2004-ben a görög Panathinaikos edzője lett, ahol a Bajnokok Ligája csoportkörében többek között elverték a PSV-t és a Rosenborgot, az Arsenal ellen meg kétszer döntetlent játszottak.
 
A nemzetközi szinten is jelentős másik állomás a Mladá Boleslav volt, ahol az UEFA kupában szerepelt a csapatával, a legnagyobb sikerük a Palermo kiverése volt és a csoportkörbe jutás.
 
Scasny a 2008/2009-es szezon felénél, a tabella utolsó helyén álló Viktoria Zizkovot vette át, ám már nem tudta megmenteni a gárdát a kieséstől.
 
 
Zdenek Scasny segítője az 54 éves Meszlényi Tibor lesz, aki utoljára a Dunaszerdahely edzője volt.