Már a nyolcaddöntőben összekerült a két ősi ellenfél!
A vasárnap délután négykor kezdődő mérkőzésen Németország és Anglia játszik újabb küzdelmes mérkőzést egymással, a két válogatott csatájának meg van a maga pikantériája, most is érdekes mérkőzést láthatunk majd!
Németország a D-csoport győzteseként jutott tovább a legjobb nyolc közé, összességében látványos játékkal, ráadásul igen fiatal kerettel! Rögtön az első mérkőzésen négy góllal nyertek Ausztrália ellen, majd folytatásként jött egy kijózanító pofon a szerbektől. A harmadik csoportmérkőzésen Ghána ellen sikerült újabb három pontot nyújtani, Özil távoli lövésével!
Kisebb-nagyobb sérülések borzolják a szurkolók idegeit, de a jó hír, Schweinsteiger felépült, a jelek szerint ott lehet a kezdőben, akár Özil is, de Boateng játéka már kérdéses!
Anglia a C-csoport második helyén szenvedte tovább magát... két döntetlennel és egy utolsó mérkőzésen kiküszködött győzelemmel Szlovénia ellen! Az angolok eddig csalódást okoztak a szurkolóknak, de a szlovénok elleni győzelemmel talán átbillentek a holtponton és elkezdődhet Anglia menetelése... persze ehhez le kell győzni a fiatal és ötletes német válogatottat.
Anglia továbbra is sokat vár Rooneytól, Defoe talán leveszi egy kicsit a Manchester United csatárának válláról a terhet és végre úgy játszhat, mint a sérülése előtt tette! Ledley King sérülése is rendbe jött, valamint, Milner megint ott lehet a kezdőben, Szlovénia ellen meggyőző volt a fiatal középpályás játéka!
Lehetséges kezdősorok:
Németország: Neuer - Friedrich, Mertesacker, Badstuber, Lahm - Khedira, Schweinsteiger - Müller, Özil, Podolsk - Klose
Anglia: James - Johnson, Terry, Carragher, A. Cole - Milner, Barry, Lampard, Gerrard - Rooney, Defoe