Mészöly Géza rögtön győzelemmel mutatkozott be az első mérkőzésén, ráadásul a rivális ZTE ellen!
Már az első félidőt is inkább az Újpest uralta, igazi helyzetig viszont nem jutottak a hazaiak, talán Kabát csukafejesét említhetnénk, amit öt méterről fejelt mellé az újpesti csapatkapitány. Ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a másik csapat szerzett vezetést Pavicevic nyakatekert fejesével. Szögletből szerzett vezetést a ZTE!
A második félidőre még egy fokozattal rákapcsolt a hazai csapat... előbb a fiatal Barczi egyenlített, ami tovább tüzelte Kabátékat, aki okos fejesével megnyerte a meccset az Újpestnek! (Vlaszák jobbra mozdult, Kabát meg a mozgásával ellentétesen fejelte vissza a labdát)
Ki kell emelni Balajczát is, aki tavasszal eddig a potyáiról volt híres... ma pontot mentett az Újpestnek!
Balajcza a 93. percben védett óriásit lábbal... többek között ez a különbség az eddigi Újpest és a Mészöly féle Újpest között... valahogy motiváltabbak a játékosok... valahogy a lelküket is kitették a győzelemért és összességében megérdemelt győzelmet harcoltak ki a ZTE ellen.
ÚJPEST - ZTE 2:1
Barczi 53, Kabát 77 ill., Pavicevic 29