A Fulham - Wolfsburg Európa Liga negyeddöntő első felvonásának legjobbjának Zamorát választottuk, de Gera is ott a dobogón!
A Fulhamből kiemelkedett a Duff-Gera-Zamora trió, de Schwarzer kapusnak is sokat köszönhettek az angolok!
A mérkőzés legjobbjának Zamorát tartjuk, gólt szerzett, gólpasszt adott, na meg rendre jól tartotta meg a labdákat elől, a németek nem tudtak mit kezdeni vele.
A második helyre Gerát juttattuk, nem csak azért, mert drukkoltunk neki és részre hajlók lennénk, hanem a teljesítménye alapján is jogos az "ezüst". Gera készítette elő az első gólt egy gyönyörű tértölelő átadással, majd a második gólt jelentő támadás is tőle indult. Gera emellett távolról is veszélyeztetett, labdát is szerzett, hozta azt, amit az Európa Ligában szokott, csak a gól maradt el!
Duff a góljának köszönheti a képzeletbeli dobogó harmadik fokát, végig jól működött együtt a támadó trió, valamint a mérkőzés nagy részében az ő oldalán volt aktívabb a Fulham.
Schwarzer csak azért nem kerülhetett fel az első-háromba, mert a támadók ma nagyobbat játszottak, mint a védők, vagy talán éppen ezért oszthatná meg ő és Duff azt a bronzot, mert a Fulham középső védelme Hangelanddal az élen sokat hibázott és az ausztrál kapus csak egyszer nem tudta megvédeni a góltól a kaput!