Lukaku a 16 éves csatárcsillag, Ruud van Nistelrooy ellen!

Juhász Rolandék Hamburgban játszanak Európa Liga mérkőzést, de nem csak a magyar védő miatt lesz érdemes nézni a meccset!

 

A mérkőzés esélyesének a Hamburg számít... jobb bajnokság, elvileg jobb játékosok és a hazai pálya előnye is a németek mögött áll. De nem érdemes leírni a belgákat sem. Már csak azért sem, mert ott játszik Juhász Roland és drukkolunk neki, jól működjön az általa irányított védelem.

Míg a csatársorban egy 16 éves tinicsillag ontja a gólokat. Lukaku már a belga felnőtt válogatottban is bemutatkozott, vezeti a góllövő listát a bajnokságban, valamint őt tartják az új Drogbának. Gyors, erős és gólérzékeny és még mindig csak 16 éves.

A másik oldalon a sérülések miatt is, a kezdőben találhatja magát Ruud van Nistelrooy, aki maga a rutin és utolsó vébéjére készül, azért is igazolt a Hamburghoz, mert több játéklehetőségre van szüksége, mint amit Madridban kapott.

Ki lesz eredményesebb a mérkőzésen, a szurkolóknak persze nem érdektelen, de szinte mindegy,

- hiszen élmény nézni Nistelrooy góljait; Nistelrooyt már nem biztos, hogy sokáig fogjuk látni a profik között,

- ritkaság egy 16 éves csatártól várni a győzelmet jelentő gólokat...

- na meg megint drukkolhatunk egy magyarnak az Európa Ligában, ha már klubszinten nem jutottunk el idáig.