Cassano a Fiorentinánál folytathatja!

Az olasz támadó kölcsönbe kerülhet a Bajnokok Ligája résztvevő firenzei klubhoz!

 

A megállapodást még egyik klub sem jelentette be hivatalosan, de az olasz lapok szerint lényegében mindenben megegyeztek már a felek.

Cassano a doppingvétség miatt eltiltás elé néző Mutu helyére érkezik a lilákhoz, ráadásul a Bajnokok Ligájában is szerepelhet majd.

Cassano és Luigi Del Neri viszonya megromlott az utóbbi időben, így kevés játéklehetőséghez jutott a Sampnál, várható volt a váltás.

Bár érdekesség, hogy nap közben a klub elnökének egy olyan nyilatkozata terjedt el a sajtóban, hogy aki vinni akarja Cassanót, az fizessen 20 millió eurót.

A Fiorentinával kötött megállapodásban csak az idény végéig szóló kölcsönbeadás szerepel, elővásárlási jogot nem kapna a Debrecen csoportellenfele.