Botladozik a Lyon a bajnokságban!

Nizzában kapituláltak (4:1) és ezzel elszenvedték második vereségüket a bajnokságban. 

 

Ami azt illeti, a francia 7x bajnokcsapat „csak” a BL-ben félelmetes (a selejtezőt is beleszámítva ötből öt a mérlege), a bajnokságban viszont zsinórban másodszor kapott ki, a Sochaux után a mezőny hátsó feléhez tartozó Nice is megtréfálta – szinte „kiütötte”, már 4-0-ra is vezetett, a Lyon Ederson révén a hajrában tudott szépíteni.



Az persze még így rendkívül fájó, tekintve, hogy úgy kapott egy sima négyest, hogy előtte három Bajnokok Ligája-meccsén - valamivel azért veretesebb ellenfelekkel szemben - mindössze egyszer kapitulált. Az újabb veresége miatt a csapat az élről a harmadik helyre csúszott vissza a francia bajnokság tabelláján.

 

A Bajnokok Ligájában:

1. Lyon 9 pont, 3 gy., 0 d., 0 v. (7-1)



A bajnokságban:

3. Lyon 20 pont, 6 gy., 2 d., 2 v. (16-11)

 

Lyon veresége mellett a Bordeux sima győzelmet aratott a Le Mans ellen (3-0), és ezzel újra átvette a vezetést a tabellán. A Lyon botlását kihasználta a Monaco is, amely a hajrában szerezte meg a győzelmet a Boulogne otthonában (1-3).

 

Közben a Lyonban sérüléséből felgyógyult brazil Michel Bastost Dunga szövetségi kapitány figyeli, és a novemberi barátságos mérkőzésre a meghívottak között szerepel. A döntés Bastos, aki hazájában szinte teljesen ismeretlen, nagy örömmel konstatálta. „Nagyon boldog vagyok, egy álmom teljesült, a többi rajtam múlik, hogy megtegyek mindent, ha pályára lépek. Mindenesetre továbbra is jó teljesítményt kell nyújtanom a klubomban.”

 

A Lyon következő ellenfele a nem túl acélos Boulogne.