Fantasztikus első félidei játékával nyert a Samp a Bologna ellen!
Pazzini révén már a 8. percben vezetést szerzett a hazai csapat! 1:0
Mannini egy brazilos támadás végén kapásból lőtt a kapuba! 2:0
Ziegler szépen fordult le védőjéről és lőtte ki a bal alsó sarkot 25 méterről! 3:0
Di Vaio a 28. percben megkapta második sárgáját is, várható volt, hogy jönnek
a további hazai gólok. Cassano szépen passzolt Mannini fejére, akinek
az üres kapub kellett csak bólintania a labdát és a negyedik Samp gólt!
A második félidőre a Sampdoria azzal a dilemmával lépett pályára, hogy illik-e szétverni az ellenfelet, lealázni annyira, hogy népszerűtlenné váljon a csapat... az olaszoknál nem tartják sportszerűnek a nyolc-nullás győzelmeket... a Bologna meg szépíteni akart, sikerült is, de ehhez kellett a hazai csapat is, amely azért a második félidőben már nem szakadt meg az újabb gólért, bár nem is mondott le róla... a közönséget is ki kell szolgálni, így szebbnél szebb támadásokat vezettek, de félig-meddig pontatlanul, így a túljátszott helyzetekből nem született több hazai gól.
Osvaldo csereként állt be a pályára és első helyzetéből rögtön
egy szerencsés és szemfüles gólt szerzett, hazai segítséggel! 4:1
| Sampdoria Pazzini 8 Mannini 17, 33 Ziegler 26 |
4:1 | Bologna Osvaldo 62 |