
Peru elleni győzelem után, amikor a vizes füvön hason csúszva ünnepelte a győzelmet, ahhoz képest most visszafogottan könnyeket ejtett az újabb győzelem és egyben a VB-re való sikeres kvalifikálás után.
Nehéz mérkőzés várt a gauchokra az uruk földjén, de Maradona annyira megszervezte a védekezést, hogy szinte semmilyen komoly veszélyt nem jelentett Uruguay csapata. Ezt Tabarez az uruk kapitánya is elismerte; „a széleket akartuk feltörni, de nem sikerült, labdabirtoklásban is fölénk kerekedtek, úgy játszottak ellenünk, mint akiknek az életük függne ettől a meccstől” – nyilatkozta, és igaza is volt!
Az argentinoknak sem volt gólhelyzetük, túlvészelték az első negyedórát, aztán durva belépőket és sárga lapokat láthattunk, de utána lecsendesedett minden.
A középpályát Mascherano a „kisfőnök” uralta, a baloldalon Heinze, Di Maria szinte átjátszhatatlan volt, a jobb oldalt Jonas Gutierrez uralta, talán ő játszott a legjobban!
A gólt a 84. percben a csereként beállt Mario Bolatti szerezte, mondhatni éppen jó helyen volt, bár nem vitás az elé csorgó labdát higgadtan jutatta be Muslera kapujába.
Messi a pályán volt, Aguero pedig a kispadon sem.
Uruguay pótselejtezőt játszik Costa-Rica ellen.