
Az argentin válogatott tékozló fiúja jó útra tért, egyre nagyobb szerepre készül a nemzeti csapatban és a klubjában is!
Éver BANEGA tavaly januárban érkezett Valenciába, nem kis összegért (18 millió euro) a Boca Juniorstól, de nem igazán sikerült a beilleszkedése, leginkább magánéletével hívta fel magára a figyelmet, majd nyáron kölcsönbe került az Atlético Madridhoz. Ma már nem szeretne egy évvel ezelőtti önmagáról beszélni, az argentin középpályás bevallása szerint sokat változott az utóbbi két év során, mostanra érett meg arra, hogy egy nagy klubban futballozhasson.
„Az életem azóta teljesen megváltozott, sokkal nyugodtabb lettem, otthonosan érzem magam Valenciában. A barátaim, és a barátnőm sokat segít, hogy ne kövessem el újból azokat a hibákat, mint mikor idekerültem. Keményen akarok dolgozni, folytatni a megkezdett helyes utat. Bár érzésem szerint jól kezdtem a szezont, ez nem jelent semmit, folyamatosan jól kell teljesítenem, szeretnék minden lehetőséget megragadni.”- mondta Banega
Nemrég a Stuttgart és az Everton is megpróbálta leigazolni, erről is ejtett néhány szót:
„A mester közölte velem, hogy a Stuttgart szeretne szerződtetni és a vezetőség túl jónak találta az ajánlatot ahhoz, hogy visszautasítsa. Unai Emery (Valencia edzője) elmondta, hogy ha menni akarok, nem áll az utamba, a végső döntés az enyém. Azonban nem állt szándékomban távozni, jól érzem magam itt, megbecsülnek... Everton? Semmit sem tudok az egészről, talán az ügynökömet kellene kérdezniük.”
A németek állítólag 7 millió eurót ajánlottak a középpályásért, de a klub is elfogadta a játékos döntését. A fiatal tehetséges középpályás meggyőzte edzőjét az előszezonban a játékával, így maradt Valenciában, különösen a sérülésekkel bíró Baraja, és Manuel Fernandes pótlására. A 21 éves játékost valóban szóba hozták az Evertonnal (annak ellenére, hogy állítása szerint nem tudott róla (?) - a sérült Arteta helyére (térdsérülés miatt hosszú időre kidőlt), sőt annyira komoly volt a szándék, hogy maga a menedzser (David Moyes) szorgalmazta a munkavállalási engedély biztosítását, de a tárgyalásokat a Valencia ügynökei megtagadták.
"Hasonló szerepben képzelem el őt, mint Artetát." - vallotta be David Moyes, az Everton menedzsere. "Kiválóan passzol és remekül tartja meg a labdákat. Egyelőre csak erre a bajnoki idényre érkezik, de ha jó teljesítményt nyújt, akkor nem fogunk megválni tőle és végleg megvehetjük a játékjogát."
Banega egy nagyon tehetséges középpályás, aki nemcsak a Bocában tűnt ki (Libertadores kupát nyert velük 2007-ben), hanem a 2007-es U20 világbajnokságon ahol Agueroval a csapata legjobbja volt, aranyérmet szereztek Kanadában. Tagja volt a 2008-as Olimpiát nyert albicelestének is, főleg csereként lépett pályára, 5 mérkőzésen. Bemutatkozott a felnőtt válogatottban is, Guatemala ellen. 2009-ben a csapatkapitánya volt a már hagyományokkal bíró Touloni tornán résztvevő argentinoknak. A csoportot megnyerték, 2 gólt is szerzett, majd az elődöntőben a házigazda franciáktól 11-esekkel kikaptak, ő értékesítette egyedül az argentinok tizenegyesét. (a tornán harmadikok lettek)
Az argentinok „el proximo”, azaz a jövő Redondojának tartják.