Carlos Tevez sorsa tíz napon belül eldőlhet a tulajdonosa szerint!
A Radio Del Plata-nak tett nyilatkozatában Kia Joorabchian beszélt játékosáról, Carlos Tevezről, aki iránt három klub is erősen érdeklődik.
Bár kicsit titokzatos volt, hiszen azt elismerte, hogy a Chelsea és a Man City közel áll a játékoshoz, de a harmadik klub nevét nem árulta el. A titokzatos harmadik lehet a befutó?
Tevez amúgy két évet húzott le a Manchesterben, ahol lényegében mindent megnyert klubszinten, amit lehetett, majd amikor a Manchesternek kellett volna még fizetni érte 25,5 millió fontot, végleg megromlott a viszony a játékos és a klubvezetés között.
Tevez az idény végén kijelentette, hogy a nyári pihenő után esze ágában sincs visszatérni a Man Unitedhez, majd hivatalosan is bejelentették, hogy Tevez és a vörös ördögök szerződést bontottak.
Most meg várjuk a folytatást, mert Joorabchian szerint tíz napon belül megszületik a döntés Tevez jövőjéről!