Barcelona - Bayern előzetes

A Barcelona végleg kijött a gödörből? A Bayern kiheverte a megalázó bajnoki vereséget? A Bajnokok Ligája mérkőzés jó gyógyír lehet mind a két csapatnak!

 

Barcelona, Nou Camp, 20.45. TV: m1 20.10

 

Barcelona

A katalánok talán kilábaltak már a gödörből, hiszen az utóbbi öt mérkőzéséből négyet is megnyertek, ami között volt újra látványos, gólzáporos győzelem is (Barca - Malaga 6:0), de azért nem úgy száguldanak Guardiola fiai, mint az idény első felében.

A jó hír, hogy Hleb és Touré is felépült, míg Iniesta is tudja vállalni a játékot. Militóra és Abidalra nem számíthat a mester, de Puyol ott lehet a Bayern ellen!

 

Bayern München

A bajorok 5:1-re kaptak ki a hétvégén a Wolfsburgtól, ami több, mint égő volt Klinsmannak és az egész csapatnak. Ezen a mérkőzésen akár a bajnoki cím is elúszhatott, hiszen a Wolfsburg a tabella élére ugrott. Klinsmann legnagyobb gondját Klose sérülése, valamint a Lucio, Van Buyten kettős hiánya okozhatja.

A Bayern nagy erőssége, Ribéry azonban ott lehet a Barcelona ellen, sőt Luca Toni is, aki bebizonyította, hogy ezen a szinten ő a csapat legjobb csatára. Ribéry játéka azért is lehet még érdekes, mert az idény során már többször is megjelent a hír, Guardiola szívesen látná a jövő évi csapatban a francia szélsőt!

 

tipp

Barcelona - Bayern München 2:1