
A Chelsea hivatalos honlapján beszélt a „musztáng”, arról hogy milyen az élet a Stamford Bridge-n.
„Amikor az Interben voltam, nem éreztem jól magam, egyedül voltam és nem játszottam jól, nem voltam boldog. Most nagyon boldog vagyok és szerencsés, hogy egy ilyen híres klubban játszhatok, mint a Chelsea, külön hálás vagyok ezért Felipe Scolarinak!”
Hogy tud abban segíteni, hogy a
Természetesen a Chelsea egy nagy klub, ahol nagyon sok jó játékos van és én nagyon büszke vagyok, hogy megkaptam az esélyt, hogy itt játszhassak. Arra fogok törekedni, hogy ha játék lehetőséget kapok, akkor azt kihasználjam, örömet szerezve a szurkolóknak. Könnyebb lesz a beilleszkedés, hiszen több portugál játékos tagja a keretnek és Én ennek nagyon örülök.
A Premier League stílusa, jobban megfelel a számára, mint a Serie A?
A PL a legerősebb liga, őrületes tempóban játszanak a csapatok, amely kitűnő edzettséget igényel. Sok játékos igazol ide, hogy fejlődjön és az itt játszók erősebbek lesznek fizikailag és lelkileg is! A bajnokság versenyképes , a nemzetközi kupákban is látszik, hiszen több angol csapat is esélyes még a végső győzelemre! Az Interben nem volt sok lehetőségem, de úgy vélem, ez a világ két legerősebb ligája, itt nagyon kemények a védők és ezért nagyon nehéz helyzetbe kerülni, így igazi kihívás, ha meg tudsz csinálni egy jó cselt, vagy pontosan be tudsz adni egy jó beadást, amiből gól lesz!
Mi lesz a fő célja a Chelsea-ben, hogyan írná le, mint játékos?
Én nem szeretnék beszélni magamról, azt szeretném, ha más emberek beszélnének rólam. De mit is ígérnék? Hogy nagyon keményen dolgozok, hogy a legjobb legyek és meg mutassam mit is tudok igazán! Segítsem a Chelseat elérni a céljaiban és kiérdemeljem a szurkolóktól és a klub vezetőitől a bizalmat, hogy nem volt rossz döntés az ideigazolásom.
Mindkét szélen versenyhelyzet van a csapatba kerülésért, hogy érzi ezt? (Malouda és Kalou)
Úgy vélem, hogy a versenyhelyzet jó és a két játékost csodálom. Szándékom az, hogy kemény munka révén bekerüljek a csapatba és egyre jobb legyek.
Többünknek eszünkbe jut, amikor a Portoval játszott a Chelsea ellen a Stamford Bridgen a 2006/07-es BL sorozatban, hogy emlékszik erre vissza?
Ez egy nagy tapasztalat volt, minden játékosnak, főleg magamnak. Arra törekedtünk, hogy jól játszunk, és ami leginkább motivál minket, játékosokat, hogy nagy klubok ellen bizonyítsunk. Boldog voltam, hogy sikerült gólt szereznem itt a Chelsea otthonában, de sajnos otthon már nem, az élmény viszont megmaradt nekem.
Mit üzen a Chelsea szurkolóknak?
Remélhetőleg sok boldogságot fogok adni a szurkolóknak a játékommal, megérdemlik, hiszen már egy-egy jó megmozdulást is tapssal köszönnek meg.
cikk: carlitos