Chelsea: Enzo Maresca lett az edző

A Chelsea hivatalosan bejelentette Enzo Maresca szerződtetését

 

A 44 éves szakember 5 évre szóló szerződést kötött a londoni klubbal, amely további egy évvel meghosszabbítható.

 

Maresca többek között volt a Juventus, a Fiorentina és a Sevilla játékosa is, sőt a West Bromwiché, ott kezdte a felnőtt profi pályafutását.

Segédedzőként a Manchester Citynél dolgozott, részese volt a 2023-as triplázásnak, majd a 2023/24-es szezonban a Leicester City menedzsere lett, megnyerték az irányításával a Championshipet és visszajutottak a Premier League-be.

Az új idényben viszont már a Chelsea edzője lesz, az idény végén távozó Pochettinót váltja.

"Minden edző álma, hogy a világ egyik legnagyobb klubjához csatlakozhasson. Ezért örülök annyira ennek a lehetőségnek" - mondta Maresca arról, hogy a Chelsea edzője lehet.

"Alig várom, hogy a nagyon tehetséges játékosokkal és a stábbal egy olyan csapat kialakításán dolgozhassak, amely méltó a klub hagyományaihoz, és büszkévé teszi a szurkolókat."

A Leicester City is bejelentette a távozását, megerősítve, hogy Marescával a stáb is távozott. A Chelsea pedig bejelentette, hogy Willy Caballero, Danny Walker, Michele De Bernardin, Marcos Alvarez, Javi Molina és Roberto Vitiello is érkezik a klubhoz, mint Maresca segítői.