Marco Rossi nem volt elégedett az észtek elleni játékkal, valamint a 11-es előtt szituáció sem tetszett neki, de megbeszélte Szoboszlaival. A válogatott csapatkapitány is nyilatkozott az esetről, de beszélt Sallai, Csoboth és Ádám Martin is a győztes mérkőzés után
Marco Rossi szövetségi kapitány az 1-0-s győzelem ellenére elégedetlen volt a magyar labdarúgó-válogatott játékával az észtek elleni barátságos mérkőzésen.
"Nem vagyok elégedett. Voltak jobb periódusok, amikor sikerült végrehajtani azt, amit terveztünk, azaz a széleken aktívabb játékkal megbontani az ellenfél védekezését, de hiányzott a folyamatosság a játékunkból" - értékelt az MTI kérdésére az olasz szakvezető, aki szintén kritikusan fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy Szoboszlai Dominik és Sallai Roland kő-papír-olló játékkal döntötte el, melyikük rúgja a 11-est, melyet aztán utóbbi kihagyott a második félidőben.
"Ha van elsőszámú kijelölt labdarúgó a büntető végrehajtására, akkor lője ő a 11-est. Ha mindez 3-0-nál történik, akkor még meg is érteném, de 1-0-nál ez felelőtlenség volt. Erről már beszéltem Szoboszlaival. Remélem, a jövőben nem ismétlődik meg, mert ha az észtek kiegyenlítenek, akkor nagyon zavart volna még úgy is, hogy ez egy barátságos meccs volt" - mondta Rossi, aki arról is beszélt, hogy sok ki nem kényszerített hiba jellemezte a csapatát, a passzokba sok pontatlanság csúszott.
Hozzátette, márciusban négy hónap szünet után mindig kicsit rozsdás a játék, erről már van tapasztalata. Szerinte a játék olvasásában is javulnia kell az együttesének, illetve a védelemnek az előre ívelt átadások okoznak gondot, középpályán pedig a lepattanó labdák megszerzésén kell javítani.
"Amióta a magyar válogatott kispadján ülök, sose éreztem a támogatás hiányát. A megbecsülést és a szeretetet érzem a közönség éltetésében, ami az egész stábomnak is szól" - mondta nevének skandálásáról az ötvenedik válogatott mérkőzésén irányító Rossi.
"Fantasztikus atmoszféra jellemezte a mérkőzést, voltak olyan játékosaink, akik nagyszerű teljesítményt nyújtottak, de sajnos nagy árat fizettünk az első félidő végén elkövetett hibákért. Voltak helyzeteink, ezt értékelni kell, mert a magyarok a Nemzetek Ligája élvonalában szerepelnek" - fogalmazott az észtek svájci szakvezetője, Thomas Häberli, aki gratulált kollégájának az 50. mérkőzéséhez, egyúttal hozzátette, látszik, hogy öt év alatt mennyit fejlődött irányítása alatt a magyar válogatott.
Szoboszlai Dominik, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya elégedett volt azzal a játékkal, melyet az együttes mutatott az észtek ellen csütörtök este 1-0-ra megnyert barátságos mérkőzésen, ugyanakkor kiemelte, "mindig van előrelépési lehetőség", és a következő napokban ezen fognak dolgozni.
Az RB Leipzig légiósa a találkozó után úgy fogalmazott, a csapat kipróbált egy új taktikát, ennek a megvalósítása az összecsapás bizonyos szakaszaiban sikerült, máskor kevésbé.
"Mivel ez volt az első alkalom, valószínű, hogy legközelebb már jobb lesz, mert tudjuk még gyakorolni, tudunk rá edzeni" - jelentette ki a 22 éves középpályás.
A Sallai Roland által kihagyott tizenegyesről, illetve arról, hogy előtte kő-papír-olló játékkal döntötték el, melyikük rúgja a büntetőt, Szoboszlai azt mondta, "ez nem az egóról szólt".
"Mindketten szerettük volna elvállalni, én pedig nem akartam azt sugallni csapatkapitányként, hogy önző vagyok és nem rendelem alá magam a csapatérdeknek. Valahogy döntenünk kellett, ő rúgta, kihagyta, de majd a következőt be fogja rúgni. Szerintem ha gól lett volna belőle, akkor ez az egész nem lenne ekkora ügy" - nyilatkozta Szoboszlai.
Sallai Roland hasonló véleményen volt. Kiemelte, hogy mindketten erős személyiségek, ezért valamilyen módon el akarták dönteni, hogy ki áll oda a büntetőhöz.
"Lehetséges, hogy legközelebb nem teszünk így, de én a következő alkalommal is elvállalom a tizenegyest" - jelentette ki a szélső, aki az egész mérkőzést tekintve úgy vélte, voltak kisebb hibák a magyar együttes játékában, ezeket ki kell javítaniuk a hétfői találkozóra, amelyen Bulgária lesz az ellenfél Európa-bajnoki selejtezőn.
"Ugyanezzel a mentalitással és győzni akarással kell majd kimennünk akkor is a pályára. Mára meg volt beszélve minden a játékunkkal kapcsolatban, de sokszor elcsúsztunk, és nem azt valósítottuk meg, amit elterveztünk, viszont ezt a következő napokban helyre tudjuk rakni" - mondta Sallai.
A győztes gólt - egyben pályafutása első válogatottbeli találatát - szerző Ádám Martin úgy vélte, az észtek egyáltalán nem játszottak rosszul, jól járatták a labdát és helyzeteket is kialakítottak.
"Nekünk talán nem volt elég gördülékeny a játékunk, ennek ellenére sok lehetőséget kidolgoztunk, úgyhogy a mai teljesítményünkből lehet építkezni a jövőben" - nyilatkozta a dél-koreai Ulszan Hyundai csatára.
Az észtek elleni meccsen karrierje első válogatottságát ünneplő Csoboth Kevin azt mondta, csereként beállva nehéz volt számára felvenni a meccs ritmusát, ezzel együtt örült a lehetőségnek, és annak is, hogy rögtön helyzetbe tudott kerülni.
"Bízom benne, hogy hétfőn is pályára léphetek majd, de ezért még dolgoznom kell a következő napokban. Talán lehetett volna egygólosnál nagyobb is a különbség a javunkra, de a lényeg az, hogy a szövetségi kapitány 50. mérkőzésén nyertünk" - hangsúlyozta.
A magyar nemzeti együttes hétfőn már Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen fogadja a bolgár csapatot. A találkozó 20.45-kor kezdődik a Puskás Arénában.
forrás: MTI