Juventus: Bremer súlyos sérülést szenvedett, González is megsérült

Bremer súlyos sérülést szenvedett, már a hatodik percben le kellett cserélni a brazil kapust

A Juventus a Leipzig elleni Bajnokok Ligája mérkőzés elején két játékosát is elveszítette. Bremer sérülése kimondottan súlyosnak tűnt. Motta nagyra értékelte a hozzáállást, amivel megnyerték a meccset.

 

A Thiago Motta féle Juventus egy igazán történelmi sikert ért el a Leipzig ellen. Na nem az eredmény, hanem a játékosok egymásért való küzdeni tudása miatt. Elképzelhető, hogy most született meg az újabb nagy Juventus. Az alapjait láthatták a szurkolók.

 

A Leipzig ellen egy igazán küzdelmes mérkőzésen tudott nyerni a Juventus, ahol rengeteg minden sújtotta őket. Két korai sérülés és kapuskiállítás is megnehezítette a dolgukat. Éppen ezért volt jövőbe mutató a végeredmény, a 3-2-es idegenbeli győzelem. Emberhátrányban sikerült fordítani és nyerni.

A győzelmet enyhén beárnyékolta Bremer súlyosnak tűnő sérülése, a brazil védő a labdáért küzdve lépett rosszul, és fogta fájdalmasan a bal térdét. Nem egyértelmű, hogy mekkora a baj. De a következő napokban kiderül, van-e szalagszakadás. Óriási fájdalmakkal küzdött, végül nem is tudott egyedül lemenni, de legalább nem hordágyon hagyta el a pályát. Ami talán jó jel. A hatodik percben Gatti állt be a helyére.

A 12. percben pedig Nico Gonzálezt kellett lecserélni, aki a jobb combját fogva maradt a földön. González izomsérülése sem biztató, de talán nem annyira súlyos, amely az idényét is képes lenne tönkretenni. Helyére a portugál szélső, Francisco Conceicao állt be. Az a portugál játékos, aki végül gyönyörű cselek után lőtte meg a győztes gólt. 

Előtte Vlahovic kétszer is egyenlített. A második gólja már emberhátrányban született, ugyanis az 59. percben Di Gregoriót kiállította a játékvezető. A kapus a tizenhatoson kívül ért kézzel a labdába, és ezzel megakadályozott egy góllal kecsegtető támadást. Nagyon enyhén ért hozzá, de a lap járt.

Thiago Motta a mérkőzés után nem tudott semmi konkrétumot mondani a két sérültről. Meg kell várni a vizsgálatok eredményét.

A csapat bátorságát, mentalitását dicsérte. Kiemelte, hogy ezek a játékosok egy nagy klub mezét viselik, szóval ehhez illő mentalitással kell rendelkezniük. Szerinte a srácok ma megmutatták az eltökéltségüket a klub, a segítők, a szurkolók felé. Ezt a elkötelezettséget, elszántságot kell a jövőben is továbbvinniük.

 

BAJNOKOK LIGÁJA 2024/25

BAJNOKOK LIGÁJA MENETREND

1. FORDULÓ | 2. FORDULÓ | 3. FORDULÓ | 4. FORDULÓ | 5. FORDULÓ | 6. FORDULÓ | 7. FORDULÓ | 8. FORDULÓ

TABELLA

2. FORDULÓ

2024.10.02., SZERDA     KEZDÉS
LEIPZIG
Sesko 30, 65 (11-es)
2-3 JUVENTUS
Vlahovic 50, 68
Francisco Conceicao 82
piros: Di Gregorio 59
21:00